A téli vihar elérte az amerikai keleti partvidéket

A téli viharzóna, amely az előző napokban főleg Dallas környékét bénította meg, vasárnapra elérte az Egyesült Államok sűrűn lakott keleti partvidékét, súlyos fennakadásokat okozva a közlekedésben.

    A havazással és faggyal járó hidegfront átlépte a Washington-Philadelphia-New York-Boston vonalat, amit hétfőn rögtön olvadás, eső majd újabb fagy követ majd. Virginia állam hegyvidéki régióiban az előrejelzések szerint “történelmi” hevességű hóvihar várható.     Nyugat-Virginia államban a nap folyamán 8-25, Pennsylvania és New Jersey egyes területein pedig szintén több mint 7,5 centiméteres hó esett, ami reggelre megduplázódhat. A marylandi Baltimore-nál a hóréteg vastagsága meghaladta a 12,5 centimétert. Philadelphia, Newark, New Jersey és New York repülőtereiről késve indulnak a járatok, Dallasból pedig mintegy 400 járat nem tudott elindulni.     Tennesseeből – Memphis környékéről – valamint Wisconsin államból a síkossá vált utakról és hidakról több tömeges karambolt jelentettek. Az illinois-i rendőrségnek több tucatnyi közúti balesethez kellett kiszállnia.     A hőmérséklet a Sziklás-hegység északi és középső vidékein, valamint a Nagy Síkság és a Középnyugat északi vidékein nem emelkedett mínusz 12 fok fölé. A Montana állambeli Jordanben szombaton mínusz 41 fokot mértek, ami a mostani vihar negatív rekordja.     Az útbefagyásokkal kísért téli viharnak Texasban a héten hét, Wisconsin, Arkansas, Oklahoma és Új-Mexikó államban pedig egy-egy halálos áldozata volt. Az ítéletidő miatt több száz autóbaleset történt, és több mint ezer repülőjáratot töröltek. Dallas környékén, ahol a vihar tetőpontján több mint 270 ezer háztartás és üzlet maradt áram nélkül, hókotrókkal próbálták meg járhatóvá tenni az utakat.     A mostoha időjárás miatt egyébként elmarad két, vasárnapra meghirdetett, nagyszabású maratoni futóverseny. A dallasi versenyre 25 ezer, a memphisire pedig 20 ezer sportolót vártak. Az NFL vasárnapi mérkőzéseit vasárnap délután a keleti parton sűrű hóesésében játszották le az amerikaifoci-csapatok.     Arkansas és Tennessee kormányzója a viszontagságos időjárás miatt a hétvégén szükségállapotot hirdetett. New York Cityben hóriasztást adtak ki és az előrejelzések szerint a reggeli csúcsforgalom a hóakadályok miatt káoszba torkollhat. A hatóságok több államban azt tanácsolták a lakosoknak, hogy vásároljanak élelmiszert, és készüljenek fel a többnapos áramkimaradásra.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*