A tanítónő a legjobb előadás

A Budapesti Nyári Fesztivál záró eseményeként szeptember 5-én ünnepélyesen átadták a Városmajori Szabadtéri Színpadon 2014. június 10. és július 8. között megrendezett Városmajori Színházi Szemle díjait. A legjobbak között elismerést kapott Lovas Rozi, Eperjes Károly és Sarkadi Kiss János is.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon az idén második alkalommal rendezték meg megújult formában a Színházi Szemlét, melynek programját Karsai György egyetemi tanár, kritikus, Pécsi Júlia producer és Nagyszentpéteri Miklós balettművész válogatta a fővároson kívüli színházak aktuális repertoárjából, a teátrumok ajánlását is figyelembe véve. A válogatók igyekeztek műfaji-tartalmi megkötések nélkül, a szórakoztatást a szó legszélesebb értelmében alapfeltételnek tekintve kitágítani a szempontrendszert. A Szemlén, melyet idén is kiemelt érdeklődés kísért mind a szakma, mind a közönség részéről, hét nem budapesti színház egy-egy előadását mutatták be.

A programot háromfős szakmai zsűri kísérte, melynek tagjai, Keszthelyi Kinga dramaturg, Szalay Marianna színművész és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója hat kategóriában díjazták a látottakat.

A legjobb előadás díját a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő című előadása kapta, Rusznyák Gábor rendezése, a Tóth Flórát alakító Lovas Rozi elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat. A legjobb férfi főszereplőnek Eperjes Károlyt választották a Veszprémi Petőfi Színház Adáshiba című előadásában nyújtott alakításáért. A legjobb mellékszereplő Sarkadi Kiss János, a kaposvári Csiky Gergely Színház Hippolyt, a lakáj című előadásában megformált szerepéért. A legjobb rendezés díját Kokan Mladenović kapta, az Újvidéki Színház Opera Ultima című előadásának koncepciójáért és formabontó színházi nyelvezetéért. A különdíjat a zsűri Czukor Balázsnak és Khaled-Abdo Szaidának ítélte oda a Mágnás Miska nagyoperett átírásáért, melyet a szombathelyi Weöres Sándor Színház mutatott be a Szemlén.

A nézők az idén is szavazhattak a Szabad Tér Színház honlapján a legjobb előadásra. 426 szavazat érkezett, a nyertes pedig a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Parasztopera című előadása lett 109 vokssal, melyet Szikszai Rémusz rendezett. A közönségzsűri díját a Pécsi Nemzeti Színház és Horgas Ádám rendező kapta a 39 lépcsőfok című előadás „legösszehangoltabb” csapatjátékáért és a különleges látvány megteremtéséért.

Az ünnepélyes díjkiosztón a díjazottakon kívül megjelentek a Szemlében részt vett színházak igazgatói, alkotói és művészei is. Bán Teodóra kiemelte, hogy a városmajori nyári színház a Szemle idején valódi közösségi helyszínné vált, ahol a színházi szakma tagjai egymással, a budapesti nézők pedig a jobbnál jobb vidéki társulatokkal találkozhattak. „Ez egy misszió a részünkről. Azon túl, hogy a Szemlének közösségformáló ereje van, a valódi értéket állítja középpontba: azokat a kiemelkedő alkotásokat, amelyek elgondolkodtató tartalommal és maradandó élménnyel töltik meg a nyári színházi estéket” – fogalmazott a fesztiváligazgató.

Az alkotók pénzdíjban részesültek, valamint az Ajka Kristály egyedi, gravírozott ólomüveg vázáját és emléklapot kaptak ajándékba.