A szívbeteg gyermekeknek indít gyűjtést az Auchan

Harmadszor indít digitális adományozást az Auchan, február 1-je és 28-a között, amely során a vállalat A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány részére gyűjt, ezúttal is a vásárlói és munkatársai bevonásával. Az Auchan saját
fejlesztésű digitális adományozási módszere tavaly debütált, az igazi áttörést a „Támogasd a hősöket” nevű projekt jelentette, amelyet az Országos Mentőszolgálat javára indítottak. Az Auchan adományával együtt több mint 36 millió Bizalompont, azaz több mint 18 millió forint került a mentősökhöz levásárolható Bizalomkártyákon. A
módszer sikerességén felbuzdulva idén a tavalyi kampánynak a vásárlók által az egyik legkedveltebb alapítványa részesül majd támogatásban.

Ismét digitális adománygyűjtésbe fog az Auchan. A vállalat immár harmadik alkalommal alkalmazza ezt az újszerű gyűjtési módszert, aminek alapját a hűségségprogramjuk, a Bizalomkártya Program adja. A vásárlók a Bizalomkártya weboldalon a saját pontjaikból egy tetszőleges összeget utalhatnak át a szervezetnek.
Az áruházlánc ezúttal is saját adományával nyitja majd az aktivitást és 10 millió Bizalomponttal hívja csatlakozásra a vásárlóit, akik a saját Bizalompontjaikból jótékonykodhatnak. Ennek az újfajta adományozásnak több előnye is van; egyrészt az adományozóknak kevésbé megterhelő, hogy nem közvetlenül a saját pénztárcájukhoz kell nyúlniuk, nem időigényes, ugyanakkor biztonságos a folyamat, továbbá pontosan nyomon követhető, hogy hova jut a felajánlás.
A társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás és az összefogás kiemelt helyen szerepel az Auchan alapelvei között, a Bizalompontos adományozási akcióval pedig egy olyan hagyományt szeretne megőrizni a vállalat, amelyben a vásárlók és az áruházlánc közösen teremthetnek értéket. Idén a tavalyi első adományozás egyik legnépszerűbb
alapítványára, A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítványra esett a választásuk. Az 1991 óta működő szervezet célja, hogy segítse a szívbeteg újszülöttek, csecsemők és gyermekek gyógyulását. Olyan készülékeket, műszereket, valamint játékokat vásárolnak, melyek otthonosabbá teszik a gyermekek számára a kórházi körülményeket.
Az Együtt. Szívvel, lélekkel. elnevezésű kampány ideje alatt a vállalat a munkatársai számára is egészségprogramot hirdet, amellyel a szív egészségének megőrzésére szeretnék felhívni a figyelmet. A kollégák különböző online programok közül választhatnak a hét minden napján, mint például bodyart, pilates, funkcionális edzés. A sportos perceket pedig a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének egészségmegőrző tanácsai is kiegészítik, illetve Auchan sajátmárkás termékek is fókuszba kerülnek az egészséges táplálkozás kapcsán. A cél 144 ezer perc közös mozgás elérése, amelyet, ha sikerül teljesíteni, további 144 ezer forint kerül az Alapítvány bizalomkártyájára az Auchan munkatársainak köszönhetően.
„Fantasztikus volt látni, hogy tavaly milyen sokan vettek részt az Auchan adományozásokkal kapcsolatos kezdeményezéseiben. Bízunk benne, hogy A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány érdekében indított februári programunk is ilyen sikeres lesz és vásárlóinkkal közösen bebizonyíthatjuk, hogy együtt mire vagyunk képesek” – mondta el Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója.

Az Együtt. Szívvel, lélekkel. kampány részletei a lenti linken érhetők el:
https://bizalomkartya.auchan.hu/adomanyozas