A SportKlub képernyősei felkészültek a nyárra

Nyáron sem szakadnak el a sporttól a SportKlub műsorvezetői. Pordán Petra és Balogh Tomi a nászútjukon is bevállalnak valamilyen extrém vízi kalandot, Tücsit pedig a balatoni standröplabdázás lelkesíti.

tucsi4

Pordán Petra és Balogh Tomi idén egészen különleges nyaralásra készülnek: a nászútjukra. Augusztus végén kelnek egybe a fiatalok, de hogy hova utaznak először házaspárként, arról még nem döntöttek. A Helló, Angyalok! sztárja általában magára vállalja a szervezés nehézségeit, most azonban beavatta a vőlegényét is az előkészületekbe. „Tomi nem szeret szervezkedni, így általában én ásom bele magam a repülőjegy- és szálláskeresésbe. Neki már csak döntenie kell, elég kényelmes számára ez így, de nem bánom, örömmel intézem a vakációt” – nevette el magát Petra, akinek vőlegénye, Balogh Tomi is a SportKlub képernyőjének egyik állandó szereplője, hiszen Czollner Gyulával ők alkotják a Dodzsem megmondó párosát. „Most egy kicsit más a helyzet, közösen gondolkodunk a nászútról, szeretnénk, ha különleges lenne, de rózsaszirmokra azért nem kell gondolni, a giccses romantika távol áll tőlünk” – mondta Petra, aki biztos benne, hogy – bárhova is szálljon velük a repülő – egy-két extrém sportot kipróbálnak. „Mindenre kaphatóak vagyunk. Az eddigi kedvenc a parasailing: egy ejtőernyővel húztak a tenger felett, felejthetetlen élmény volt. A nászút előtt külön-külön is eltöltünk egy kis időt belföldön: Tomi a barátokkal biztosan elmegy horgászni, de én is szervezek valamilyen csajosabb programot” – mondta a SportKlub képernyőse, aki immáron menyasszony is.

 tucsi3

A csatorna gyönyörű híradósa Aryee Claudia (Tücsi) számára a nyár nem lehet teljes a sport és a vízpart nélkül. „Idén már volt szerencsém ellátogatni Barcelonába három napra, de az az út inkább szólt a városnézésről és a gyaloglásról, mint a pihenésről. Remélem, hogy idén sokszor lejutok majd a Balatonra: ha tehetem, minden egyes hétvégén lemegyek Füredre a barátaimmal. Alapvetően nem vagyok nagy úszó, ezért nyáron a vízi sportok helyett inkább maradok a szárazföldön, például strandröplabdázni szoktam” – mesélte Tücsi, aki azért egy-egy hajóra is szívesen felkapaszkodik, de a kormányzást meghagyja másra, ő csak élvezi, ahogyan a vitorlás a habokat hasítja.

Világi Péter, a Híradó műsorvezetője közismerten a téli sportok szerelmese, tengerpart helyett ő most is a hegyekbe vágyik. „Régi mániám, hogy szeretnék egy gleccseren síelni. Ausztriában van erre lehetőség, ám az időzítésre vigyázni kell, mert bizonyos gleccsereket nyáron időszakosan lezárnak. Fantasztikus élmény lehet melegben elindulni a szállásról, síelni a gleccseren, majd délután ismét visszatérni a nyárba” – mondta Világi Péter, aki alig várja, hogy ezt az álmát idén végre meg is valósítsa.