A sport napjai

Az olimpiai sportolók fogadása óta a XIX. Budapesti Nagy Sportágválasztón lesz alkalma a szurkolóknak először találkozniuk a riói olimpia érmeseivel, akikkel lehetőség nyílik közös beszélgetésre, fénykép készítésére, élménybeszámoló meghallgatására. Vendég lesz Csipes Tamara, Földházi Zsófia, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Szabó Gabriella, Imre Géza, Mike Róbert, Somfai Péter és még sok olimpiai, világ- és Európa-bajnok. Az egy híján huszadik alkalommal megrendezett eseményről ma már bátran elmondhatjuk, hogy a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt igénye van arra, hogy megkapják a megfelelő információkat az adott sportágról, mielőtt jelentkeznek az első edzésre. A Sportágválasztón szakemberek és népszerű sportolók ismertetik meg az érdeklődőkkel a sportágakat. A rendezvény lényege, hogy a látogatók ne csak nézzék az egyes sportbemutatókat, hanem aktív részesei legyenek az eseménynek! A rendezvény időpontja: 2016. szeptember 16–17. (péntek-szombat) 9–17 óra között, helyszíne pedig a Merkapt Sportközpont (Budapest X. kerület, Maglódi út 12/a), a belépés ingyenes. A rendezvény hivatalos megnyitója a színpadon zajlik 2016. szeptember 16-án délelőtt 10 órától.

kiss-gergely-kovacs-aniko

A rendezvény sajtótájékoztatóján, a Magyar Olimpiai Bizottság tárgyalótermében az elnöki asztalnál helyet foglaló dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, a Nagy Sportágválasztó szóvivője és Józsa Gábor olimpikon, magyar bajnok maratoni futó is válaszolt az amdala.hu kérdésére, amely a „sport mostohagyerekeire”, a nem olimpiai sportágak nemzetközi sikereket elért képviselőire vonatkozott, példaként megemlítve, hogy az elmúlt évtizedben általában a világ három legjobbja közé tartozó könnyűsúlyú egypárevezős válogatottunknak, Galambos Péternek a sportot kedvelő közönség körében is viszonylag ismeretlen a neve. Kiss Gergely szerint már csak ezért sem árt megfontoltan sportágat választani, különösen azoknak, akik világraszóló eredményekre képesek. Józsa Gábor válaszában azt emelte ki, hogy az olimpiának olyan varázsa van, amelyről nem csak a sportújságok írnak. Riói szerepléséről, amellyel nem verekedte be magát az olimpia legnagyobb hősei közé, több szó esett, mint korábban bármelyik jelentős nemzetközi eredményéről. Vitathatatlan, hogy a négy évenként megrendezett olimpia a világ sportolóinak legkomolyabb seregszemléje. Józsának is tudomásul kellett vennie, hogy minden csak ez után következhet a sport területén. A közismertséget, a népszerűséget, egy egész nemzet szeretetét, megbecsülését, a világ elismerését a sikeres olimpiai szereplés tudja nyújtani egy sportoló számára.

 

Horváth Gábor Miklós