A Sikeres Pénzügyek és Menedzsment Nappal indul hétfőn a Fiatal Vállalkozók Hete

 A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szervezésében, idén 8. alkalommal kerül megrendezésre a Fiatal Vállalkozók Hete november 16. és 22. között, Budapesten és az ország több nagyvárosában. November 16-án, hétfőn 16 órakor kezdődik a Groupama Arénában a Fiatal Vállalkozók Hete első tematikus napja, a Sikeres Pénzügyek és Menedzsment Nap. A hétfői nap kiemelt előadója lesz többek között Lőrincze Péter, a TriGránit Zrt. alelnöke, Kiss László, az AXA Bank stratégiai partnerkapcsolatok igazgatója, Hozleiter Fanny Mosolyka, a mosolyka.com oldal szerkesztője, író és boldogságkutató, Rákóczi Ferenc, a CLASS FM műsorvezetője, étteremtulajdonos, Deák Imre, a Danubius Hotels Group vezérigazgatója és Dr. Fábián Ágnes, a HENKEL Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A Fiatal Vállalkozók Hete keretében az ország legsikeresebb vállalkozói közé tartozó cégvezetők és cégtulajdonosok tartanak előadásokat olyan, 18 és 40 év közötti fiataloknak, akik a közeljövőben kívánják beindítani vállalkozásukat, vagy a már meglévő cégükkel szeretnének terjeszkedni.

„Jelenlegi és leendő fiatal vállalkozóknak szeretnénk megmutatni a lehetőséget, azt, hogy hazánkban igenis lehet sikeresen vállalkozni, ezt bizonyítja az is, hogy rengeteg mindennapi hős él köztünk és teremt értéket. Ők már bizonyítottak olyan kritikus területeken, mint a menedzsment és a sikeres pénzügyek. Velük is találkozhatnak majd a résztvevők a héten. Azok, akik pedig most szeretnének ezekkel a témákkal megismerkedni, keresve sem találhatnak jobb alkalmat, mint a Sikeres Pénzügyek és Menedzsment Napot” – mondta el dr. Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke.

„Előadásom a rendszerről és a rendszer elemeiről szól majd, amelyek elengedhetetlenek a sikeres működéshez, tekintettel arra, hogy rengeteg nagyon jó ötlet van a világon, de a megvalósításig már csak kevesen jutnak el, több tényező miatt. Arra keresem majd a választ, hogy mik azok a kulcselemek a rendszerben, amelyek sikerre vihetik a vállalkozásunkat, a karrierünket és önmagunkat” – vezeti fel előadását Kiss László, az AXA Bank stratégiai partnerkapcsolatok igazgatója.

„A Mirmor.eu a FIVOSZ-szal közösen célul tűzte ki, hogy a FIVOSZ tagjai és a Fiatal Vállalkozók Hete résztvevői eredményes kapcsolatokat tudjanak kiépíteni egymással, olyanokat, melyekből üzlet is születhet. Előadásomban olyan kapcsolatépítő eszközökről fogok beszélni, melyek egy vállalkozó számára elengedhetetlenek, és gyorsan megnövelik az üzletkötések eredményességét, hiszen egy sikeres menedzser titka a kapcsolatépítés a vásárlókkal, a partnerekkel, az alkalmazottakkal. Ezeket a technikákat már a Fiatal Vállalkozók Hetén is tudják majd alkalmazni a résztvevők” – árulta el Nagy István, a Mirmor.eu munkatársa.

„Mint a magánéletben, úgy az üzleti világban is nagymértékben a hozzáálláson múlik a siker, a boldogság. Filozófiám szerint mindig a kezünkben van a döntés, hogy valamit feladunk, vagy megvalósítunk, a helyzetektől depressziósak leszünk-e, vagy inkább a lehetőségekre fókuszálunk” – mondta Álomból vállalkozás, vállalkozásból boldogság című előadása kapcsán Hozleiter Fanny Mosolyka.