A SEAT és a CUPRA rengeteg újdonsággal készül a Genfi Autószalonra

Az idei Genfi Nemzetközi Autószalon számos új és izgalmas jármű és fejlesztés találkahelye lesz, többek között itt tartja világpremierjét a CUPRA Formentor, amely az első, kifejezetten a CUPRA számára készült modell illetve a nagyközönség előtt itt debütál az első CUPRA Leon modell is.

 SEAT-Leon-NF-5D_01_HQ

A SEAT itt mutatja be továbbá a teljesen új SEAT Leon modellt, amely az elérhető összes alternatív hajtásrendszert felvonultatja az eseményen. A nagyközönség így testközelből láthatja a lágy hibrid, a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid és – most először – a sűrített földgázzal (CNG) üzemelő változatokat, emellett pedig szemtanúja lehet a SEAT Tarraco FR debütálásának is.

„A Genfi Autószalon az egyik első alkalom az ügyfeleink számára, hogy megismerkedjenek a 2020-as termékoffenzívánkkal, a SEAT Leon, CUPRA Leon és a később hálózatról tölthető (plug-in) hibrid formában is elérhető CUPRA Formentor modellekkel. Ezek a járművek mindkét márkát még magasabb szintre emelik.” – nyilatkozta Wayne Griffiths, a SEAT értékesítés és marketing területekért felelős alelnöke és a CUPRA vezérigazgatója. „A piaci igényeket szolgáljuk ki, amikor széles teljesítménytartományt, hatékonyságot, hálózatba kapcsolhatóságot és biztonságot kínáló járműveket kínálunk ügyfeleinknek. Ezek a modellek ügyfeleink bármilyen igényét kielégítik, miközben hozzájárulnak a környezeti hatások csökkentését célzó törekvéseinkhez.”.

 

A vállalat megragadja továbbá a lehetőséget és bemutatja a városi mobilitást érintő legújabb fejleményeket – mint amilyen az eScooter világpremierje – , amelyeket eredetileg a Mobil Világkongresszuson prezentált volna a nagyközönségnek.

 

A teljesen új SEAT Leon, amely új mércét állít

 

Az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon a teljesen új SEAT Leon modell alternatív hajtárendszereinek teljes választékát felvonultatja.

A teljesen új SEAT Leon most először mutatkozik be lágy hibrid (eTSI), hálózatról tölthető (plug-in) hibrid (eHYBRID) és sűrített földgáz (CNG) (TGI) hajtású változatban. Fontos mérföldkő ez a márka számára, hiszen az autóipar egyre változatosabb lehetőségeket igyekszik kínálni az ügyfelek számára.

 

Sűrített földgáz (CNG) (TGI)

 

A teljesen új SEAT Leon most először mutatkozik be sűrített földgáz üzemű, 1,5 literes TGI erőforrással, amely 96 kW (130 LE) teljesítményre képes. A jármű három sűrített földgáz tartállyal rendelkezik, amelyek összkapacitása 17,3 kilogramm. Ezzel az új SEAT Leon TGI akár 440 kilométert is megtehet újratöltés nélkül. Amennyiben a sűrített földgáz tartályok kiürülnek, a motor automatikusan benzin üzemre vált, amíg el nem érjük a következő, sűrített földgázt kínáló kutat. Az utántöltés pedig pontosan olyan egyszerű, mint a kínálatban szereplő többi jármű esetében.

A teljesen új SEAT Leon TGI új szintre emeli a kényelmet és a vezethetőséget. A vezető számára még áttekinthetőbb információátadás érdekében – a sűrített földgáz (CNG) üzemet kínáló SEAT modellek közül elsőként – az újdonságban helyet kapott a SEAT digitális műszerfala is.

Szintén most először szerepel a járműben a SEAT Vezetői Profil rendszere, amelynek segítségével az ügyfelek könnyebben az egyéni igényeikhez szabhatják a hajtást. Négy módozat közül választhatnak, az Eco, Normál és Sport profilok mellett az Egyedi profil biztosítja, hogy a teljesen új SEAT Leon TGI még vonzóbb opció legyen a vásárlók számára.

 

Hálózatról tölthető (PHEV) hibrid (eHYBRID) és lágy (mHEV) hibrid (eTSI)

 

A SEAT egyre szélesebb körben alkalmazza az elektromos hajtást, így a Leon negyedik generációja is elérhető egy korszerű, hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtásrendszerrel. A TSI benzinmotort egy elektromos motorral társítva a rendszer 150 kW (204 LE) teljesítményt kínál. 13 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor csomagjának köszönhetően az autó tisztán elektromos üzemben akár 60 kilométeres hatótávolságra is képes. Tökéletes megoldás a hatékonyság növelésére vagy azokban a városokban való közlekedésre, ahol a levegőminőségre vonatkozó szabályok szigorúbbak.

A teljesen új SEAT Leon kínálatában szerepel a lágy hibrid technológia (eTSI), még hatékonyabb működést biztosítva a kompakt modell számára. A rendszer, amely a 81 kW (110 LE) teljesítményű 1.0 TSI és a 110 kW (150 LE) teljesítményű 1.5 benzines erőforrásokkal (kizárólag DSG váltóval és shift-by-wire technológiával) érhető el, egy 48V-os lágy hibrid technológiával társítja a belsőégésű motort, amely –többek között – az elektrifikáció hatékonyságát biztosítja a rendszer számára.

 

SEAT Tarraco: most még vonzóbb formában

 

A SEAT Tarraco kiemelkedően fontos jármű a márka számára, hiszen a paletta legnagyobb SUV modellje iránt továbbra is erős a kereslet. A modellválasztékban szereplő többi autóhoz hasonlóan az ügyfelek nagyon várták a jármű bevezetésének következő fázisát, amely a sportosabb FR felszereltségi szinttel bővítette a kínálatot.

Az FR felszereltségi szint külső és belső elemek egész sorával fokozza az újdonság vonzerejét. A külső megjelenést illetően a Tarraco egy FR specifikus hűtőrácsot, szélesebb kerekeket, fekete kerékjárati íveket, fekete tetősíneket és ablakkereteket illetve „Cosmo szürke” színre fényezett oldalsó tükröket kapott. A Tarraco hátsó részén sportos hátsó spoiler, az autó teljes szélességében húzódó világítás, egyedi hátsó diffúzor, a csomagtartón látható FR logó és a kézírásos formában szereplő Tarraco felirat segít megkülönböztetni az újdonságot.

 

A Tarraco FR változata egy új és különleges, Merlot vörös fényezést is kínál az ügyfeleknek. A megjelenést pedig az opcionálisan elérhető 20 col peremátmérőjű FR könnyűfém kerekek teszik teljessé (a szériafelszereltség részeként 19 col peremátmérőjű könnyűfém felnik érhetők el).

A belső térben az új, FR logóval ellátott sportkormány, az alumínium pedálok, a nagyméretű, 9,2 col átmérőjű infotainment rendszer és az exkluzív, memória funkcióval ellátott elektromos kagylóülések különböztetik meg a Tarraco FR modellt a kínálat többi tagjától.

A Tarraco sport felfüggesztésének köszönhetően azt a kezelhetőséget és utazási kényelmet kínálja, amelyet az FR logó alapján elvárhatunk tőle, határozottan megkülönböztetve magát a további elérhető felszereltségi szintektől (Style és Excellence).

 

A CUPRA meghódítja a piacot

 

CUPRA Leon

Az ötajtós és Sportourer karosszériaváltozatokban elérhető CUPRA Leon első, nagyközönség előtti bemutatkozása során az ügyfelek is meggyőződhetnek progresszív és dinamikus formavilágáról, kiemelkedő minőségű belső teréről, az általa kínált nem mindennapi vezetési élményről és a személyre szabhatóság széleskörű lehetőségeiről.

De ami a legtöbb embert rabul ejti majd és amiben a teljesen új CUPRA Leon nem okoz csalódást, az a teljesítmény és a dinamika. A 2.0 benzines erőforrás 245 LE, 300 LE és 310 LE (kizárólag Sportourer karosszériával, 4Drive hajtással érhető el) teljesítményszintekkel választható, mindegyik kizárólag DSG sebességváltóval és a shift-by-wire technológiával kapható. Egy olyan világban, amely folyamatosan a környezeti hatások mérséklésére törekszik, a CUPRA Leon most először kínál nagy teljesítményű, hálózatról tölthető (plug-in) hibrid változatot, amely a belsőégésű és az elektromos motor együttes munkájával 245 LE teljesítményre képes.

 

CUPRA e-Racer

A motorsport világa is folyton változik és alkalmazkodik a döntéshozók és a szélesebb közönség felől érkező, változó követelményekhez. A CUPRA ezt az átmenetet a világ első, tisztán elektromos túra versenyautójának fejlesztésével kívánja segíteni.

A CUPRA e-Racer a tisztán elektromos hajtásrendszer minden előnyét felvonultatja. A négy elektromos motor összteljesítménye 680 LE, maximális nyomatéka pedig 960 Nm, mindezt egy 65kWh kapacitású akkumulátor csomag támogatja.

2021-től elrajtol a PURE ETCR elektromos túraautó bajnokság, amely bemutatja, mennyire különbözőek a tisztán elektromos versenysorozatok és a technológia milyen izgalmakat rejt magában.

 

CUPRA Formentor

 

A szórakozás azonban itt még nem ér véget. A CUPRA növekedési tervének következő állomását is elhozza a Genfi Autószalonra. Az első, kifejezetten a CUPRA számára kifejlesztett modell, a CUPRA Formentor világpremierjére is a svájci városban kerül majd sor.