A republikánusok üdvözlik, a gazdasági élet egyes szereplői ostorozzák a klímaegyezmény felmondását

A republikánusok üdvözlik, a demokraták elítélik, s az amerikai gazdasági élet egyes szereplői ostorozzák a klímaegyezmény felmondását. Elon Musk, aki a többi között az elektromos autókat gyártó Tesla vezetője is, bejelentette: kilép az elnök gazdasági tanácsadó testületéből.

    A vezető republikánus politikusok egy része közleményben és nyilatkozatban foglalt állást Trump elnök döntése mellett.     Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke közleményében “kimunkálatlan megállapodásnak” minősítve a klímaegyezményt, elismerően nyilatkozott és helyeselte Donald Trump elnök döntését az egyezmény egyoldalú felmondásáról. Ryan emlékeztetett arra, hogy az egyezményt Barack Obama volt elnök aláírta ugyan, de a szenátus nem ratifikálta. Az egyezmény előírásainak betartása az energiaárak emelkedéséhez vezetett volna, s különösen a középosztályt és az alacsony jövedelmű amerikaiakat sújtotta volna – hangoztatta a házelnök.     Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője nyilatkozatban üdvözölte a párizsi egyezmény felmondását. “Megtapsolom Trump elnököt és kormányzatát, mert újabb jelentős csapást mért az Obama-adminisztráció hazai energiatermelést és munkahelyeket sújtó támadására” – fogalmazott nyilatkozatában a kentuckyi politikus. McConnell szintén a középosztály és a munkásrétegek védelmének fontosságát emelte ki, mint fogalmazott: döntésével Donald Trump megújította a középosztálybeli családok és munkások iránti elkötelezettségét, s azt, hogy megvédi őket a magas energiaáraktól és munkahelyeik elvesztésétől.
    Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor rövid Twitter-bejegyzésében azt közölte: támogatja Trump elnök javaslatát a klímaegyezménybe történő visszatéréshez, “ha Amerika és az amerikai üzleti élet számára jobb megállapodás születik”.
    Támogatta a döntést Rick Perry energetikai miniszter és Joe Manchin nyugat-virginiai demokrata párti szenátor is. Manchin – akinek államában a legtöbb bezárt szénbánya található – azt hangsúlyozta, hogy a párizsi egyezmény nem biztosította a környezetvédelem és a gazdaság egyensúlyát, s olyan egyensúly kialakítására van szükség, amely figyelembe veszi az energiatermelő államok, mint például Nyugat-Virginia érdekeit is.     Vezető demokrata párti politikusok elítélték az egyezmény felmondását.
    Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője “történelmi léptékű pusztító kudarcnak” nevezte a döntést, amelyre szerinte “a jövő nemzedékek úgy tekintenek majd vissza, mint a 21. század egyik legrosszabb politikai lépésére”. Schumer gazdasági, környezetvédelmi és geopolitikai szempontból egyaránt kártékonynak nevezte ezt. Hasonlóképpen nyilatkozott Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi csoportjának vezetője.
    Ellenérzésüket fejezték ki az amerikai gazdasági élet egyes befolyásos szereplői is. Elítélte a döntést a General Motors, az Egyesült Államok elsőszámú autógyártó cége. A General Electric vezetője, Jeff Immelt Twitter-bejegyzésében arra buzdította a gazdasági élet szereplőit, hogy a döntés ellensúlyozására a maguk területén tegyenek meg mindent a környezet védelme érdekében.

Forrás:MTI