A rendőrség nyomravezetői díjat tűzött ki a budaörsi háztüzek ügyében

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki több budaörsi háztűz ügyében – közölte a rendőrség hétfőn honlapján.

    Az elmúlt napokban is több hétvégi ház gyulladt ki Budaörsön. Egyik esetben sem sérült meg senki. Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: ezen a környéken már a sokadik alkalom, hogy faházak gyulladtak fel.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Információik szerint egy ismeretlen tavaly január óta csaknem harminc hétvégi házat gyújtott fel Budaörson. A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben a nyomozók egy férfit keresnek, akinek képét is közzétették a rendőrség honlapján.
Azt írták: a nyomravezetői díj annak fizethető ki, aki az “elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti”. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz – tették hozzá, kiemelve: a rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.
Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő este az MTI megkeresésére azt mondta: a legutóbbi – a hétvégén történt – több tűzeset ügyében még nem zárultak le a tűzvizsgálati eljárások.

Forrás:MTI