A prágai gyors befut Budapestre

Magyarország “ipari méretű lenyúlásával” vádolta meg a kormányfőt az Együtt-PM választási szövetség vezetője a szervezet hétfői, a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt tartott demonstrációján.

bajnai

Bajnai Gordon

    “Hazánk ipari méretű lenyúlása Orbán Viktor tudtával és szándéka szerint történik” – jelentette ki Bajnai Gordon.     A volt miniszterelnök a néhány száz tüntető előtt elmondott beszédében azokra a hírekre utalt, amelyek szerint a jelenlegi kormányfő, még ellenzékben, külföldi nagykövetek előtt arról beszélt, ne azt figyeljék, amit mond, hanem azt, amit csinál.     “Ön, miniszterelnök úr trafiklopást és földrablást csinál, ezek árulják el önt, ezek az ön beismerő vallomásai” – mondta.     A “Fidesz-maffia, a trafikmutyi és a földrablás” elleni demonstrációt azután hirdették meg hétfőre, a nemzeti dohányboltok hivatalos nyitásának napjára, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta a földtörvényt.     Az Együtt-PM vezetője azt mondta, azokért a gazdákért, trafikosokért, jövendő nyugdíjasokért és a hazájukból “elűzött” fiatalokért jöttek a Lendvay utcába, akiket “meglopott saját kormányuk”.     Leszögezte, hogy abban az országban, ahol a Balettintézet “államosítását” is személyesen oldja meg a miniszterelnök, vagy az árvízi védekezésben is minden az ő döntései alapján zajlik, ott semmi nem történhet nélküle.     Elképzelhető-e, hogy nincs köze ahhoz, hogy Felcsúton a barátja lesz a “legnagyobb földesúr” vagy hogy egyetlen vállalkozó kezébe kerül több mint ötszáz trafik? – kérdezte.     Hozzátette: ha a jelenlegi kormánypártok még négy évig maradnak, “akkor teljesen kifosztanak minket, és nem marad semmi, csak a dühünk”.     Akkor Magyarország puskaporos hordóvá változik, amelyik bármikor felrobbanhat – mondta.     A rezsim urai rosszul kormányoznak, ezért elveszítették a szakmai alapot arra, hogy az országot vezethessék, és “gátlástalanul lopnak” saját polgáraiktól, amivel elveszítették az erkölcsi alapot arra, hogy közhatalom legyen a kezükben – mondta. Hozzátette: a meghatalmazást vissza is vonják, legkésőbb egy szűk év múlva, amikor majd a “trafikmutyi” és a “földrablás” áldozatainak is igazságot szolgáltatnak.     “Azt üzenjük Orbán Viktornak és a rezsim minden haszonélvezőjének, hogy ami Csehországban történt, az velük is megtörténhet. Azt üzenjük nektek fideszes nagyurak, hogy vigyázó szemeteket Prágára vessétek!” – jelentette ki Bajnai Gordon, hozzátéve: “már csak egy év, és a prágai gyors befut Budapestre is”.     A rendezvény műsorvezetői feladatait is ellátó Juhász Péter, a szervezet társelnöke azt mondta: a földtörvényt aláíró Áder János nem a magyar állampolgárok érdekeit képviseli, nem fék vagy ellensúly a rendszerben, hanem “motorja a Fidesz maffiájának”.     Szavai szerint azért kellett a Lendvay utcába szervezni a demonstrációt, mert kiderült, hogy “ez a maffia központja ma Magyarországon”.     Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért politikusa arról beszélt, hogy a földtörvényt szabálytalanul fogadták el, és a jogszabály bebetonozza “a Fidesz közeli új földesurak uralmát”.     Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke azt mondta: “Magyarország mára a fideszes keresztapák országa lett”.     Szavai szerint miközben a kormányerők felforgatták az emberek életét, az egész országban pusztítást végeztek.     “Ilyen pusztításra csak azok képesek, akik nem ismernek sem Istent, sem embert. Orbánék kormánya ilyen. A fideszes politikusoknak egyetlen istenük van, a pénz, (…) amelyhez mérhetetlen hataloméhség párosul” – mondta.     Jávor Benedek társelnök azt mondta, hogy a 2010-es választások előtt egy ország várt arra, hogy olyan hazában élhessen, ahol nem polgárháborús beszédmód jelenti a közbeszédet, ahol pótolják és kijavítják a rendszerváltozás óta eltelt időszak mulasztásait és hibáit, ahol a szolidaritás nem csupán egy jelszó, és ahol nem az alvilág és a politika fonódik össze, hanem az egymás iránti bizalom adja a közösség kötőerejét.     Az Együtt-PM társelnökének véleménye szerint most viszont az egykulcsos adóval havonta tízezreket vesznek ki a legrászorultabbak zsebéből, az állam végletesen legyengült azokon a területeken, ahol szükség lenne rá, és benyomult azokra, ahol nem lenne keresnivalója.     “A szorongás és a félelem átitatja Magyarországot” – folytatta, hozzátéve: ma a Fidesz-székházban osztanak földeket és trafikokat.     Az esemény idejére, a Fidesz székháztól körülbelül harminc méterre felállított színpadon a legutóbb a múlt heti Sándor-palota melletti tüntetésen látható “Utolsó esély! Mondj nemet a korrupcióra! Mondj nemet a földlopásra! Mondj nemet a trafik maffiára! Mondj nemet Simicskára!” feliratú transzparenst feszítették ki.     A demonstráció kezdetére összegyűlt néhány száz embert a Fidesz székházának homlokzatára kifüggesztett, korábbról már ismert “Együtt a maffiabaloldal” feliratú transzparens fogadta. A molinón Mesterházy Attila, az MSZP pártelnök-frakcióvezetője, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, illetve a csuklyával eltakart arcú Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyeiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója volt látható. A Fidesz székház erkélyeinek korlátjai már jóval a tüntetés előtt több műlibát is kihelyeztek.     Egy idősebb ellentüntető egy életnagyságúnál jóval nagyobb házilag készített libafejjel ült a székház kapujában, egy demonstrálókkal szimpatizáló férfi viszont több Orbán Viktort bíráló lapot tett ki egy kerítésre. A tömegben néhány táblát, köztük az “Itt hamarosan nemzeti kormányváltás lesz”, “Kordonbontó=országrontó”, valamint Szolidaritás és Párbeszéd Magyarországért zászlókat lehetett látni.     A tüntetés végén a megjelentek felemelték a kiosztott “Mondj nemet a korrupcióra!” feliratú lapokat, és azt skandálták, hogy “Nem hagyjuk!”, majd közösen elénekelték a Himnuszt.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*