A PM az Együtt partnereként újítaná meg a baloldalt

A Párbeszéd Magyarországért (PM) alapvetően önállóan, de az Együtt, a Korszakváltók Pártjával szoros partnerségben kívánja folytatni a baloldal megújítására törekvő politikáját.

    Ezt Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a PM társelnökei jelentették be újságíróknak, pártjuk vasárnapi, budapesti taggyűlése után.     Karácsony Gergely közölte, a PM elnöksége a közeljövőben felkeresi az Együtt vezetőit egy olyan partnerség kidolgozására, amely képes lehet megújítani a baloldalt és megszólítani az ott idén hiányzó, mintegy egymillió szavazót.     Szabó Tímea úgy fogalmazott, sajnos 24 évvel a rendszerváltás után újra a szabadságjogokért és a nyomor ellen kell küzdeniük. Az ország jelenleg válságban van, mert “kívülről elszigetelődött, belülről pedig egy maffiakormány irányítja” – mondta, majd hozzátette: emellett a baloldal is válságban van, a PM pedig ennek megszüntetése érdekében kész egyenes érvek mellett képviselni az igazságot és az esélyegyenlőséget.

Forrás:MTI