A Pesti Magyar Színiakadémia ünnepi műsora a Magyar Színházban

Fotó: Juhász Melinda

Fotó: Juhász Melinda

Negyedik alkalommal emlékezik ünnepi műsorral a Pesti Magyar Színiakadémia az ’56-os eseményekre a Magyar Színházban október 21-én és 22-én. A már hagyománnyá váló, egyedi, fiatalos és közvetlen stílusú ünnepi műsorokat eddig több mint tízezer diák láthatta.

Mit jelent a mai fiataloknak október 23-a? A diákok Lengyel Ferenc vezetésével fogalmazzák meg gondolataikat, érzéseiket nemzeti ünnepünkről, az 1956-os eseményekről. Fiatalos, lendületes előadás, dalokkal, versekkel; amely közvetlen stílusban, mégis ünnepi hangvétellel teszi aktuálissá az októberi eseményeket. Az előadás szereplőihez hasonló korú egyetemisták robbantották ki a forradalmat, így az ő tolmácsolásukban még átélhetőbbé válnak a korabeli események.

A Pesti Magyar Színiakadémia célja, hogy nemzeti ünnepeinket aktuálissá és átélhetővé tegyék a fiatalok számára is. 2013. március 15-én készítették első ünnepi műsorunkat, amelyet akkor több mint 3000 tanuló látott. A pedagógusok rendkívül elégedettek voltak, hogy a gyerekek nem unatkoztak az ünnepi műsoron, hanem valóban átélték, átérezték a forradalmi események jelentőségét. Az Akadémia célja, hogy ezt a hagyományt követve minden március 15-re és október 23-ra új, friss, aktuális ünnepi műsort készítsenek, ahol fiatalok közvetítik a múlt felemelő pillanatait. Az idén negyedik alkalommal rendezi meg a Pesti Magyar Színiakadémia ünnepi előadását, így a hagyomány folytatódik. Eddig több mint tízezer diák látogatott el hozzájuk.

A műsor időtartama: 50 perc.

Készítők: A Pesti Magyar Színiakadémia II. évfolyama, 17 fő. Osztályvezető tanárok Lengyel Ferenc és Tóth Sándor színművészek. Műsor rendezője: Lengyel Ferenc

Időpontok:

2014. október 21

09.00 óra

11.00 óra

13.00 óra

2014. október 22

09.00 óra

11.00 óra

13.00 óra