A Párbeszéd arra kérte Novák Katalint, hogy vegyen részt a Budapest Pride valamelyik rendezvényén

A 27. Budapest Pride résztvevői vonulnak Budapest Belvárosában 2022. július 23-án. Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) és támogatóik a XIII. kerületi Dráva utca és a Carl Lutz rakpart találkozásánál gyülekeztek, onnan indult el a Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás a Szabadság térre. MTI/Koszticsák Szilárd

A Párbeszéd arra kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy vegyen részt a Budapest Pride valamelyik rendezvényén.

    A párt szóvivője pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az államfő, “ha már annyit beszélt arról”, hogy az egész nemzetet képviseli és szeretne valamilyen fajta egységet megjeleníteni, akkor “nagyon sokat segítene az ország sebein, ha például tiszteletét tenné valamelyik pride-rendezvényen”.
    Barabás Richárd leszögezte, hogy a Párbeszéd hisz a szerelemben és a szabadságban és kiállnak úgy a hetero-, mint az LMBTQI-közösség valamennyi tagjáért.

MTI