A Napfény-városban lazított Epres Panni és Horváth Éva

Az idei Miss Balaton verseny legjobbjai és mentoraik a Balaton első számú szórakozóhelyén, a SunCity-ben eresztették ki a gőzt a szombati döntő után. Horváth Éva ugyan nem jutott be egyszerűen az afterparty-ra, a biztonsági szolgálat majdnem kifogott rajta, végül azonban hatalmasat buliztak.

 

Igazi feszültség-levezető party-t tartottak a balatonfüredi SunCity legnagyobb klubjában, aLipstickben a lányok, ami nem csoda, hiszen kemény héten vannak túl.

 

„A válogatók, a ruhapróbák és a fotózások után kezdődött a felkészítő tábor, ami a lányoknak feszített munkatempót diktált. De az edzések, a stílus- és kommunikációs tréningek, valamint a koreográfia többórás gyakorlása mellett azért mindig figyeltünk arra, hogy jusson idő a pihenésre is. A „kimenők” mellett beiktattunk egy borkóstolót, meglátogattuk a Siófoki Állatvédő Alapítványt, melyet idén – a jelentkező lányok döntése alapján- a verseny támogatott”- mesélte a Miss Balaton versenykoordinátora, Horváth Éva.

A „Magyar Tenger” királynője címért induló lányok azonban nemcsak kifogástalan alakjuk tréningezésére kapnak segítséget. Epres Panni szakmai tanácsai mellett, igyekezett szinte lelki társként is támogatni a felkészülésüket.

„Elsősorban koreográfiát és színpadi járást tanítottam a lányoknak, de mivel rengeteg időt töltöttünk együtt, a szakma lelki oldaláról, a kulisszák mögötti tapasztalatokról is sokat beszélgettem velük. De a versenyen döntőjébe jutott tizenhat jelölt mind fantasztikus, értelmes és intelligens lány volt, így biztosan megállják később is a helyüket ebben a szakmában.”

A Miss Balaton győztesének végül Király Lilit szavazta meg a zsűri, aki versenyzőtársaival és mentoraival a balatoni buliparadicsomban, a SunCityben ünnepelte meg királynői címét.

 

Horváth Éva és Epres Panni itt sem hagyta magára a lányokat, bár Horváth Évának nehezen ment a bejutás a trendi szórakozóhelyre

 

 „Ez volt az első alkalom, hogy a Lipstickben jártam, de nagyon tetszet a hangulata és maga a hely is. A bejutással volt némi problémám, mivel az összes VIP belépőmet még a buli előtt elosztogattam, így a biztonságiak nem akartak beengedni, mert nem volt karszalagom. Ott álltam a szakadó esőben hosszasan, mire megoldódott a probléma, de azt gondolom, ez is a hely színvonalát emeli, hiszen komolyan veszik a szabályokat: nincs karszalag, nincs belépés! Végül egy fantasztikus bulival zártuk az estét és az egész MissBalaton versenyt”.

Az afterparty-n számos hazai híresség, Iszak Eszter és Zimány Linda is bulizott, a DJ-pultban pedig Kustánczi Lia pörgette a korongokat.

 

Forrás, fotó: SunCity