A nagy sikerre való tekintettel megismétlik a látványos darabot Simonpusztán

Újra láthatja a közönség a „Szeretve mind a vérpadig” nagyszabású előadást a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban. Az augusztus 7-én, szombaton bemutatott történelmi musical augusztus 14-én, 20.30-as kezdettel kerül ismét színpadra. Híres művészek lépnek a színpadra, hogy elkápráztassák a közönséget, főbb szerepekben: Mészáros Árpád Zsolt, Sipos Imre, Csonka Dóra, Kuczmann Ágnes, Xantus Barbara, Makrai Pál, Laklóth Aladár és még sokan mások. A képi világ pedig igazán lehengerlő lesz. Az érdeklődők egy igazán megható, elbűvölő és monumentális darabot láthatnak Simonpusztán.

Az elragadó produkcióban több mint 30 ló szerepel, csatajelenetek, látványos vívások, pirotechnika, szekerek, lovas csaták teszik még különlegesebbé a darabot, több mint 150 szereplő előadásában.

A Magyar Történelmi Színház, a Magyarock Dalszínház, a komáromi Jókai Színház, az Esztergomi Várszínház és a Békéscsabai Jókai Színház bemutatja: Szeretve mind a vérpadig című történelmi musicalt. Jókai Mór regénye alapján a szövegkönyvet és a dalszövegeket írta: Vizeli Csaba, zeneszerző: Medveczky Szabolcs – Pécsváradi Zoltán.

2020-ban ünnepeltük Jókai Mór születésének 195. évfordulóját, illetve 310 esztendeje végezték ki Érsekújváron a mű egyik főszereplőjét, Ocskay Lászlót. A Szeretve mind a vérpadig Jókai Mór 1882-ben megjelent történelmi regénye. A mű a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, és Ocskay László életét dolgozza fel, valamint a korszak számos más fontos történelmi személyei is felbukkannak benne. Az író szertelenül csapongó fantáziával, káprázatos ügyességgel szövögeti, bonyolítja a mese szálait. Nem a történelem Ocskayját, Rákóczi villámát, majd árulóját akarta ábrázolni, hanem a férfit, akit szerettek, egészen a vérpadig.

A drámai konfliktusokat, látványos csatajeleneteket, személyes drámákat, az útkeresést előtérbe helyező zenés darab a magyar sors örökké visszatérő kérdését boncolgatja. Melyik az igazabb út? Mit tehet egy vezető egy kiélezett helyzetben? Hogyan ítélhető meg egy áruló tevékenysége? Végsőkig, az utolsó csepp vérig kell harcolni, vagy tárgyalni kell a jövő reményében? Ezek mellett a legnagyszerűbb emberi érzés, a szerelem mindenható erejét mutatja meg, melyre a mai világunkban, ha lehet, még nagyobb szükségünk van, mint bármikor.

Szereposztás:

Ocskay László, kuruc brigadéros, majd császári generális – Csiszár István

Szunyoghy Ozmonda, grófnő – Kuczmann Ágnes

Tisza Ilonka, Ocskay hitvese – Csonka Dóra

Csajághy Márton, hadvezér, Tisza Gábor barátja – Sipos Imre

Bercsényi Miklós, a magyar hadak fővezére – Mészáros Árpád Zsolt

Tisza Istvánné Zsuzsanna, nagyasszony, Ilonka anyja – Xantus Barbara

Jávorka Ádám, II. Rákóczi Ferenc titkára – Puskás Dániel/Geri Tamás

Pálffy János, bán, császári hadvezér – Laklóth Aladár

Heister, a császári hadak fővezére – P. Petőcz András

Vak Bottyán, császári majd magyar generális – Beszterczey Attila

Ocskay Sándor, Ocskay öccse, kuruc vezér – Ondrik János

Sárody Vencel, áruló hadvezér, a bécsi Fehér Angyal kocsmárosa – Csurulya Csongor

Tormássy László, Tiszáné nagybátyja – Makrai Pál

Marci, Tisza Gábor szolgája – Gieler Csaba

Lengyel Magdolna, magyar nagyasszony – Bodnár Vivien

Katarina, örömlány a fehér angyalban

Augustin, bécsi dalnok – Krnčan Milan

Balogh, a Tisza udvarház intézője

Hóhér

 

Kasza, a Tisza udvarház szolgája – Mészáros Tamás

Wolffius, tábori orvos

Matthias, bécsi kereskedő

Közreműködik a Viharsarok Táncegyüttes, Magyarock Dalszínház társulata, gyalogos, lovas és tüzér katonai hagyományőrzők

Jelmez: Kemenes Fanni

Színpadi mozgás, verekedés: Gyöngyösi Tamás

Koreográfus: Bakó Gábor

Társrendező-producer: Vizeli Csaba

Rendező: Seregi Zoltán

 

További információ:

https://www.youtube.com/watch?v=gQqSUGfP1Gk

https://www.facebook.com/events/189922443047322/?ref=newsfeed

https://www.jegy.hu/program/szeretve-mind-a-verpadig-tortenelmi-musical-125341/733974