A Music Fm segített megtalálni az eltűnt kislányt

A 89.5 Music FM aktív közösségi oldalának köszönhetően találtak rá a hétvégén eltűnt, 10 éves Andreára. A rádió hétfői, Délutáni RoadShow című adásából pedig az derült ki, hogy a kislányt elrabolták és megfenyegették.

 

A múlt hét végén egy fiatal kislány eltűnése sokkolta a hazai közönséget. A hír kippattanását követő pár óra leforgása alatt azonban meglett a pénteken eltűnt 10 éves Andrea. A Music FM a rendőrség kérésére adta közre a hírt és posztolta ki Facebook oldalára a kislány képét, innen azonosította az a villamosvezető nő, aki értesítette a rendőrséget. Hétfőn, a Music Fm Délutáni RoadShow című műsorában szólalt meg a kislányt megtaláló hölgy, akinek a gyermek azt mesélte, hogy egy idős házaspár vitte őt el, akiktől később sikerült megszöknie. Az adásból kiderült az is, hogy a házaspár megfenyegette a gyermeket, hogy senkinek nem mondhat semmit. A kislány – ahogy ezt megtalálójának mondta -, minden bátorságát összeszedve azonban elszökött tőlük még péntek este. Aznap egy bokor aljában aludt, szombaton pedig egész délután a városban lézengett, sokkos állapotban – hangzott el a Music Fm délutáni adásában.

„Percek alatt többezren osztották meg közösségi oldalunkon a rendőrségi felhívást, s jutott a hír majd’ félmillió emberhez” – mesélte Kiss Anikó a rádió vezérigazgatója, „s bár a kezdetekkor az „összehoz minket” szlogent nem feltétlenül ilyen esetek inspirálták, öröm és büszkeség, hogy ezúton is tartalommal töltöttük meg jelmondatunkat” – tette hozzá.

A rádió vezetője kiemelte, hogy az idén két éves rádió nemcsak a hallgatottság terén került már kategóriájának élére, de közösségi oldalán, az összes rádió közt a legnagyobb aktivitást mutatja. „Mintegy 220 ezres Facebook követői csoportunkból 180.000 az aktív „lájkoló”, ami egyedülálló a rádiós piacon. Az elmúlt egy hét alatt például majd’ 400 ezer interakció történt és több mint 2 millió embert értek el a posztjaink, ami annak jegyéban, hogy mindezek „organikus”, tehát nem fizetett elérések, igen kiemelkedő számok” – tette hozzá Kiss Anikó.