A MOL Nagyon Balaton meghosszabbította a balatoni szezont

A MOL Nagyon Balatonnak köszönhetően az idei balatoni szezon lehet – hosszú idő óta – a leghosszabb. Augusztus 24-én indul Zamárdiban a négynapos STRAND és B.my.Lake Fesztivál, melyekre százezres tömeg várható. Majd szeptemberben egy különleges kompkoncert következik a Kiscsillaggal a Balaton közepén, végül sok-sok finomsággal a Kálibuli zárja a balatoni nyarat. A május óta tartó MOL Nagyon Balaton programjain várhatóan egymilliónál is több vendég vesz részt a szezon végéig. 

strand

Egymillióan a MOL Nagyon Balatonon

“A MOL Nagyon Balaton az egyik legnagyobb jelentőségű összefogás a turizmus területén, Magyarországon. A négy éve indult programhoz ma már a Balatoni Régió legjelesebb eseményei csatlakoztak, olyanok, mint a Művészetek völgye, a Veszprém Fest, a Kultkikötő, a Balaton Sound, vagy éppen a KeszthelyFest és a Paloznaki Jazz Piknik. Ezzel együtt, a MOL Nagyon Balaton indulása óta tucatnyi, szórakoztató és egyben színvonalas rendezvény is elindult, így például, a STRAND és a B.my.Lake, melyek a nyár legvégén is százezres tömeget hoznak el a Balaton Régióba” – mondta el a szerdai sajtótájékoztatón Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője.

A MOL Nagyon Balaton alapítójától megtudtuk, hogy az idei évben rekord látogatottságot várnak a meghosszabbított szezonban. “A MOL Nagyon Balaton indulása óta egyre tartalmasabb és izgalmasabb programok várják a régió vendégeit és ez a megnövekedett forgalomban is jól látható. A partner eseményeink mindegyike eddig látogatócsúccsal zárt, arra számítunk, hogy a szeptember 10-i záróeseményünkig egymilliónál is több vendég látogat el a MOL Nagyon Balaton programjaira” – mondta el Lobenwein Norbert.

Szollár Domokos, a MOL kommunikációs vezetője szerint a Nagyon Balaton pár év alatt az ország egyik legnépszerűbb programsorozatává vált, amely számos fesztivált, turisztikai programot kínál az úton lévőknek. “A MOL célja pedig az, hogy a legjobb minőségű szolgáltatásokkal az úton lévők első számú választása legyen, amikor ők tankolni, bevásárolni vagy éppen kávézni akarnak. Így örömmel álltunk egy olyan programsorozat mögé, ami arra ösztönzi a családokat, fiatalokat, nyaralni vágyókat, hogy induljanak útnak, fedezzék fel a Balatont, és minél több helyre, kiváló programra látogassanak el” – tette hozzá a kommunikációs szakember.

Két fesztivál egy helyen: STRAND és B.my.Lake

Augusztus 24-től – 4 napon át – Zamárdi szabadstrandja egy helyen, egyszerre két fesztiválnak ad otthont. “Ma már hagyománynak számít, hogy augusztusban két, hiánypótlónak számító esemény tölti meg élettel a Balaton déli partját. A STRAND Fesztivál a Petőfi Rádióval közös eseményünk, ahol a hazai zenei élet színe-java mellett nemzetközi sztárok is nagy számban színpadra lépnek. A B.my.Lake, a strand keleti oldalán különleges elektronikus zenei felhozatalával vívta ki a hazai és a nemzetközi közönség figyelmét. Mindkét fesztivál igencsak emberléptékű, de így is a régió egyik legnagyobb eseményének számít, hiszen összességében százezernél is több vendéget várunk Zamárdiba e 4 nap alatt” – tudtuk meg Fülöp Zoltántól, a VOLT Produkció vezetőjétől.

A STRAND Fesztivál hazai nagyágyúi között igazi különlegességeket találunk. Kevés nyári fesztiválkoncertje közül az utolsót itt tartja a Punnany Massif, de a száznál is több fellépőt számláló programban jelen lesz a 25 éves Quimby, a Tankcsapda, a Szabó Balázs Bandája, a Brains, míg a Wellhello és a Halott Pénz pedig a szombati nap két főszervezőjeként nemcsak koncertet ad, de kedvenc előadóikat is színpadra hívja majd.
A nemzetközi mezőny is igencsak erősre sikeredett idén: a Hurts, Tom Odell, Caro Emerald, a Lost Frequencies, a Hollywood Undead, az Asking Alexandra, Jamie Woon és még jó néhányan szerepelnek az illusztris line-upban.

A Petőfi Rádió és a Petőfi TV négy napon át jelen lesz és élő közvetítést ad a fesztiválról, számos koncert pedig élő streamben lesz látható a fesztivál honlapján és a petofilive.hu oldalon. A STRANDon épül fel a Balaton Régió legmagasabb tornya is, ahonnan a közönség fölött “repülhet” át minden bátor fesztiválozó.

Minden eddiginél erősebb programmal és számos újítással nyitja meg kapuit a negyedik B.my.Lake Fesztivál. Nem túlzás azt mondani, hogy Európa egyik legparádésabb line-upja várja idén az underground elektronikus zene közönségét Zamárdiban: Carl Cox, Richie Hawtin, Solumon, Luciano, Nicola, Moudaber, Joseph Capriati, Dubfire, Kollektiv Turmstrasse, Guy J, Gregor Tresher, Stephan Bodzin és még nagyon sokan mások garantálják a feledhetetlen 4 napot. Ilyen felhozatallal nem találkozunk egyhamar hazánkban. A nyár egyik legjobban várt elektronikus zenei rendezvényének koncepciója változatlan: 3 színpadon, egymást váltva, több mint 70 DJ és Live act sorakozik fel.

Jegyek mindkét eseményre a helyszínen is kaphatók.

Kiscsillag KompKoncert

Az idei nyáron – a MOL Nagyon Balaton keretében – már két alkalommal koncertezhetett ezer fős rajongótáborával egy-egy zenekar a Balaton közepén. Szeptember 10-én a Kiscsillag és közönsége lehet részesen ennek a nem mindennapi élménynek. Két komp kapcsolódik össze a Szántód révben és kezdetét veszi a 2 és fél órás utazás Lovasiékkal és a Kiscsillag dalaival.

Kálibuli 3.
szeptember 17-én az Északipart magazin szervezésében

Köveskálon harmadszor gourmet- és kulturális boutiqfesztivál: előadások, borkóstoló, degusztációs menük, élőzene, este buli…
“Két agyféltekés gasztrobuli” lesz a Káli-medence szívében nyár végén, szüret elején: nem csak kóstolni lehet a legjobb éttermek (Kővirág, Káli Art Inn, Mi A Kő) és 10 fantasztikus északi parti borászat kínálatából, hanem fűben ülős, beszélgetős előadások is lesznek: a gasztronómia és az egyéb élvezetek kapcsolata, útkeresés a magánéletben és a vállalkozásban és merre tovább Balaton….
Beszélgetőpartnerek: Mautner Zsófi, Herczeg Ági, Harmath Csaba, Csapody Balázs, Almási Kitti, Boldizsár Ildikó, Stumpf András, Szakonyi Péter, Vitézy Dávid és még sokan mások, gyerekeknek Varró Dani és Gryllus Vilmos, napközben élőzene a kertekben, este pedig nagy mulatás, Rakonczai Imrével.