A Modern Art Orchestra jazztörténeti sorozata:Woody Herman Big Band

A Modern Art Orchestra január 22-én este a jazztörténeti sorozatában az 1913-ban született klarinétos, szaxofonos, zenekarvezető és zeneszerző, Woody Herman munkássága előtt tiszteleg.

A sorozat keretében olyan szerzőket mutatnak be, akik szerzeményeikkel, vagy átdolgozásaikkal mértékadó szerepet töltöttek be a műfaj elmúlt száz évében. Különös figyelmet szentelnek azon művészeknek, akiknek jelentős érdemeik voltak a nagyzenekari jazz-hangzás kialakításában, a jazz és a klasszikus zene műfaji határainak áthidalásában.

A zenekar nem pusztán zenei élménnyel várja a közönséget, hanem egy teljes előadás keretein belül vetítéssel, beszélgetésekkel kiegészítve, mutatja be az adott művész életét és pályáját, s így még jobban megismerhetjük az alkotó zenei élethez való viszonyát.

Woody Herman (1913-1987) már gyerekként helyi klubokban énekelt és szteppelt, 15 éves korára profi szaxofonos lett. Több más későbbi sztárhoz hasonlóan a ’30-as években Gus Arnheim tánczenekarában kezdődött a karrierje, később Isham Jonesnál játszott. Amikor a veterán Jones 1937-ben visszavonult, a folytatást kereső zenészek megválasztották vezetőjüknek.

Fokozatos változásokkal ugyan, de 1944-re Woody Hermannak egy alapvetően új zenekara állt össze. Ez volt a First Herd, melyet akkoriban a legizgalmasabb új big bandnek tartottak. Mára Ralph Burns és Neal Hefti számos hangszerelése klasszikusnak számít, és még Igor Stravinsky is írt egy darabot a zenekarnak, az Ebony Concertót. 1947 közepére Herman megalakította a Second Herdet, más néven a Four Brothers Bandet. Hangzásában a szaxofonszekció dominált, melyet Stan Getz, Zoot Sims, Herbie Steward tenorszaxofonosok és Serge Chaloff baritonszaxofonos alkották, és amikor Steward helyére Al Cohn került, akkor ez volt a legjobb szekció az USA-ban.

A Third Herdet 1950-től 1956-ig vezette, majd – néhány kérészéletű kisebb formáció után (köztük egy szextet Nat Adderley és Charlie Byrd részvételével) – 1959 tavaszán 9 angol zenész bevonásával megalakította az Anglo-American Herdet, amellyel aztán Angliában és Szaúd-Arábiában is turnézott. A hatvanas években Hermannak végig volt big bandje, közülük kiemelendő a Swinging Herd Bill Chase-szel és Jake Hanna-val. Az évtized második felében nyitott a jazz-rock és a rock & roll felé, és gyakran popszámok hangszereléseit is felvette a repertoárba. Zenekarai a későbbiekben Thundering Herd néven futottak. Emlékezetesek voltak a zenekarvezetői pályájának 40. és 50. évfordulóján adott kiváló koncertek.

 

Herman sem klarinétosként, sem szaxofonosként nem volt olyan virtuóz játékos, mint a szvingkorszakban Benny Goodman vagy Artie Shaw, és nem is komponált sokat. „Inkább edzőnek tartom magam, mint zenekarvezetőnek. És a csapatom nyer” – nyilatkozta a Down Beat magazinnak 1986-ban. Karrierjének hullámzása mellett is megmaradt alapelveinél, és jó érzéke volt ahhoz, hogy a megfelelő embereket megtalálja a zenekarához és fellelkesítse őket.

Albumai közül 1963-ban az Encore: Woody Herman, 1973-ban a Giant Steps, 1974-ben a Thundering Herd kapott Grammy-díjat “Legjobb big band jazz album” kategóriában. Woody Herman munkásságát 1987-ben Grammy-életműdíjjal ismerték el.