A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója – közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfelelő alapot biztosíthat a lap újraindításához.

Hargitai Miklós, a Népszabadság munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetője, Danó Anna, az üzemi tanács elnöke és Tasnádi David, a Mediaworks üzemi tanács elnöke (b-j) nyilatkozik a sajtó munkatársainak, miközben a lap főszerkesztője a kiadó vezetőivel tárgyal 2016. október 9-én. A Mediaworks kiadó október 8-án bejelentette, hogy felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni". A kiadó tájékoztatása szerint a lap eddig 5 milliárd forintos veszteséget termelt. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hargitai Miklós, a Népszabadság munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetője, Danó Anna, az üzemi tanács elnöke és Tasnádi David, a Mediaworks üzemi tanács elnöke (b-j) nyilatkozik a sajtó munkatársainak, miközben a lap főszerkesztője a kiadó vezetőivel tárgyal 2016. október 9-én. A Mediaworks kiadó október 8-án bejelentette, hogy felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy “valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni”. A kiadó tájékoztatása szerint a lap eddig 5 milliárd forintos veszteséget termelt. MTI Fotó: Balogh Zoltán

    Közleményük szerint vasárnap folytatódtak a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatos tárgyalások a Mediaworks menedzsmentje és a Népszabadság szerkesztőségének vezetői között.
    Mint felidézték: a Mediaworks szombaton jelentette be, a Népszabadság nyomtatott és online termékének felfüggesztését. Ezt követően ajánlatot tettek, mely szerint a kiadó haladéktalanul tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, ha a Népszabadság szerkesztőségének vezetésével a következő napokban megállapodnak egy “olyan hosszú távú, gazdaságos működést biztosító stratégiai és üzleti tervről, mely mindkét fél számára megfelelő garanciákat biztosíthat a Népszabadság újraindításához”.

Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese a napilap Bécsi úti székházánál, mielőtt a lap munkatársai megpróbálták felvenni a munkát 2016. október 9-én. A Mediaworks kiadó október 8-án bejelentette, hogy felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni". A kiadó tájékoztatása szerint a lap eddig 5 milliárd forintos veszteséget termelt. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese a napilap Bécsi úti székházánál, mielőtt a lap munkatársai megpróbálták felvenni a munkát 2016. október 9-én. A Mediaworks kiadó október 8-án bejelentette, hogy felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy “valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni”. A kiadó tájékoztatása szerint a lap eddig 5 milliárd forintos veszteséget termelt. MTI Fotó: Balogh Zoltán

    A Mediaworks nyitott a megállapodásra, amelyben a napilap esetleges értékesítését is rögzíthetik. A Mediaworks hangsúlyozta: a szerkesztőség függetlenségének további fenntartása alapvető cél, míg a tulajdonos elsősorban a termékek pénzügyi szempontú vizsgálatára koncentrál. A felek megegyeztek abban, hogy hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek – olvasható a kiadó közleményében.
    A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

Forrás:MTI