A mecseki mumus

A tavalyi balszerencse idén is kísértette versenyzőpárosunkat. Továbbra sem sikerül problémamentesre az évadzáró futamuk. Idén nagyobb gondokkal küzdöttek, így sajnos nem tudták befejezni a versenyt.

SOLID Racing Team – Mecsek Rallye 2015.10. 16-18.  Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.

SOLID Racing Team – Mecsek Rallye 2015.10. 16-18.
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.

Nagyon vártuk az évadzáró Mecsek Rallyet, hogy végre össze tudjuk mérni tudásunkat a kategóriatársakkal. A mostani futamon volt olyan gyorsasági, ami a Baranya Kupán is szerepelt, ezért volt viszonyítási alapunk magunkhoz képest is. Örültünk a változó, olykor kritikán aluli körülményeknek, mert legalább ilyen pályaviszonyok között is tudtunk menni az autóval. De sajnos a második gyorsaságitól egy technikai hiba hátráltatott minket. Kezdetben 5000-es fordulatnál tiltott az autó, majd 4000-nél, később pedig már 3500-as fordulatnál is. A végsebessége 187 helyett 140-150 között volt. Az 5. gyorsasági szakaszon, ahol már etap programban próbáltunk átcsorogni, a cél előtt 2 km-rel füst és láng csapott fel a motortérből. Egyik rémálmom vált valóra. Szerencsére sikerült eloltani a tüzet, de sajnos ez az incidens a verseny végét jelentette nekünk. Mióta meg van az autó, csak szenvedünk vele, szinte minden alkatrészt kicseréltünk már. Most is egy olyan alkatrész okozta a problémát, ami még nem lett kicserélve… – tette hozzá Kondella Péter.

Roppant elszántan, hihetetlen elánnal vágtunk neki ennek a hétvégének. Szerettük volna magunknak bizonyítani, hogy a legutóbbi megmérettetés óta fejlődtünk, és gyorsulni tudunk az autóval. Ez az első szakaszon – ami megegyezett a Baranya Kupa egyik szakaszával – sikerült is. Ezt várnánk magunktól versenyről versenyre, de sajnos eddig maradtunk talpon. Lassan most már minden megújul az autóban, és úgy állhatunk oda a rajthoz, hogy ez most már csak rajtunk múlik. Maga a verseny jó volt, a szakaszok igazán technikás, jó ritmusúak voltak. Engem az a sok rönk sem zavart, legalább nem töveztek annyit. Ennek ellenére sok sár volt a pályákon, ami meglehetősen csúszott. Embert próbáló feladat volt, sokat tanultunk, tapasztaltunk ezen a hétvégén is – fűzte hozzá Szilassy Arnold.