A Margitsziget irányításáról kell újra szavaznia a Háznak

Az Országgyűlés mai ülésén újra elfogadhatja azt az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött törvénymódosítást, amely a fővárosi önkormányzat közvetlen igazgatása alá vonja a Margitszigetet. A képviselők emellett számos törvényt módosíthatnak az alaptörvény negyedik módosításával összefüggésben, valamint újraszabályozhatják az internetes szerencsejátékot.

    A hét első ülése délelőtt tíz órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket záróviták, majd zárószavazások követnek.     A határozathozatalok alatt egyebek mellett új szabályozást állíthatnak fel az internetes szerencsejátékra, valamint az alaptörvény negyedik módosításával összefüggésben is módosíthatnak különböző jogszabályokat, köztük az egyházügyi törvényt.     Szavazhatnak a nemzeti pedagógus kart létrehozó törvénymódosításról, valamint az orvosi, szakdolgozói bértáblát tartalmazó változtatásokról.     A fentieken túl döntés várható még az Áder János köztársasági elnök által előző héten visszaküldött, a Margitszigetet a fővárosi önkormányzat irányítása alá utaló törvénymódosításról is. A kormány nem jelezte, hogy érdemben módosítana az eredetileg elfogadott előterjesztésen.     Az államfő a Háznak küldött levelében azt kifogásolta Navracsics Tibor június 10-én elfogadott indítványában, hogy az úgy változtatta meg a XIII. kerület határait, hogy az előtt előzetes konzultációt vagy népszavazást tartottak volna az érintettek körében. Navracsics Tibor korábban azzal indokolta a változtatást, hogy a kiemelt idegenforgalmi jelentőségű terület fejlesztése túlmutat egy kerület lehetőségein.     A házelnök előzetes napirendi javaslata ugyan nem tartalmazza, de elképzelhető, hogy az Országgyűlés dönt az új földtörvény előző heti elfogadása alatt az ülésteremben tiltakozó ellenzéki képviselők büntetéséről is. Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke a szavazások idején az elnöki pulpitust elfoglaló és ott hangosan kiabáló negyven jobbikos képviselővel szemben egyhavi tiszteletdíjuk megvonására tett javaslatot, míg Kövér László házelnök három az LMP-hez tartozó független képviselőtől egyhavi tiszteletdíjuk harmadát vonná meg egy molinó kifeszítése miatt. Az ugyanott szintén transzparansekkel tiltakozó Párbeszéd Magyarországért több független képviselőjével szemben nem kezdeményeztek szankciókat.     A szavazásokat követően, utolsó napirendi pontokként az interpellációk, továbbá az azonnali kérdések és a kérdések hangozhatnak el a mai ülésnapon. A parlament csütörtöki ülésén a kormány egyenlegjavító pénzügyi intézkedéseit is elfogadhatják a képviselők.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*