A magyar dalszerzők 762 millió forint jogdíjat kaptak a t a v a l y i k o n c e r t e k u t á n

Rekordszámú, 23 475 könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint tavaly. A 2019-es koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.


A legtöbbet élőben játszott dalok listáját a Hungária együttes Csókkirály című, 1980-ban megjelent slágere vezeti, az élmezőnybe az örökzöldek mellé bekerült a Magna Cum Laude Pálinka dal című szerzeménye is – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület pénteken az MTI-vel.
Mint írták, az Artisjus minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat.
A 2020-as járványt megelőzően évek óta egyre több koncertet szerveztek Magyarországon. Az Artisjus 2016-ban 18 656, 2017-ben 20 007, 2018-ban 22 050, 2019-ben pedig már 23 475 koncert adatait dolgozta fel. Ebben az összesítésben a falunapi fellépésektől kezdve a legnagyobb fesztiválokig, az ingyenes programoktól a belépődíjas zenei koncertekig minden rendezvény szerepel.
A zenészek bevételeinek átlagosan 25 százaléka a jogdíj, a járványhelyzet miatt az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a fő, vagy akár egyetlen jövedelemforrása. A 2019-es könnyűzenei rendezvényeken megszólaló magyar dalok zeneszerzői és szövegírói között ezúttal 635,2 millió forintot, a magyar komolyzenei művek alkotói között pedig 126,8 millió forint jogdíjat osztott fel az Artisjus. 1991-en kapnak legalább ötvenezer forintot a művek élőzenei megszólalásáért, közülük 1283 alkotó jogdíja haladta meg a százezer forintot.
“Nagy kérdés, mi lesz jövőre az idei, lényegében elmaradt tavaszi-nyári koncertszezont követően. Jelenleg igen nehéz megbecsülni a várható veszteségeket, de a pesszimistább számítások szerint a koncertek után járó jogdíjak esetében 50-60 százalékos kiseséssel kell számolnia a szerzőknek 2021-ben” – szerepel a közleményben.
A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok mintegy 80 százaléka magyar szerzemény volt, és a komolyzenei rendezvényeken is többségben hazai művek hangzottak el (64 százalék).
A legsikeresebb dalokra jellemző, hogy több tucat zenei formáció repertoárjában szerepeltek és több százszor csendültek fel 2019-ben. Az öt legtöbbször játszott szerzemény között egy a hatvanas, egy a hetvenes, kettő a nyolcvanas években született, és csak egy van, ami 2000 utáni. A 2019-es élőzenei koncertek legtöbbet játszott zenei produkciója a Hungária együttes slágere, a Csókkirály volt (zene és szöveg: Fenyő Miklós), ezt követte az egykori házibulik himnusza, a Csavard fel a szőnyeget (zene: Fenyő Miklós, szöveg: S. Nagy István). A dobogó harmadik helyére Máté Péter és S. Nagy István Azért vannak a jóbarátok című örökzöldje került. Negyedik a sorban a Magna Cum Laude 2009-es Pálinka dala (zene: Szabó Tibor, Mező Mihály, szöveg: Kara Mihály), az ötödik helyen a Beatrice Azok a boldog szép napok című száma áll (zene: Hirlemann Bertalan, szöveg: Nagy Feró).

Forrás:MTI