A Kossuth Rádió hallgatóinak igaz történetei a házasságról

A Házasság Hete programsorozat kapcsán a Kossuth Rádió arra kéri hallgatóit, mondják el, hogyan kérték meg a párjuk kezét, illetve milyen emlékek fűzik őket eljegyzésükhöz, esküvőjükhöz. Az elsők között egy 74 éves úr 1972-es, bolondok napi menyegzőjük történetét mesélte el, ami egyáltalán nem úgy alakult, ahogy tervezték.

 

„A mi megismerkedésünk története mesébe illő, lehet, hogy hihetetlen is, de így volt” – kezdte a Kossuth Rádió egyik hallgatója, aki a Házasság Hetén indított felhívásra elmesélte feleségével közös, nem mindennapi történetét. A házaspár mindkét tagja 74 esztendős, és már 70 éve ismerik egymást; egy faluban születtek, ugyanabban az utcában laktak és osztálytársak voltak az iskolában. 1972-ben, egy borongós, kora tavaszi napon tartották meg az esküvőjüket, és az úr büszkén megjegyezte, hogy idén már az 50. házassági évfordulójukat ünnepelhetik. A menyegzőt április 1-jén ülték meg, bár néhányan azt gondolták a dátum láttán, hogy a jegyespár csak tréfálkozik a násznéppel, ők valóban bolondok napján esküdtek meg, noha, a félreértés miatt jóval kevesebb vendéggel, mint tervezték.

A további történetekért érdemes figyelemmel kísérni a Kossuth Rádió adását, mivel a következő napokban több romantikus, igaz történetet osztanak meg a hallgatókkal, amelyekben a házasság szövetsége a boldog, kiegyensúlyozott élet forrásaként szerepel. Február 20-ig még bárki elmesélheti a saját megható, meglepő, vidám vagy kalandos eljegyzését, lánykérését vagy esküvőjét a 06/1-759-6700-ás vagy a 06-30-759-6700-ás üzenetrögzítős telefonszámon. A legjobb történeteket díjazza is majd a rádióadó.