A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek a fővárosban

1

A közfelháborodás napja címmel meghirdetett tüntetés résztvevői Budapesten, a Kossuth téren 2014. november 17-én. MTI Fotó: Soós Lajos

A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket.

    A Facebookon szervezett, A közfelháborodás napja elnevezésű rendezvényre hétfő délutánig előzetesen 21 ezren jelezték részvételüket. A demonstrációt eredetileg az internetadó ellen hirdették meg, a kormány azonban időközben visszavonta a javaslatot; a szervezők mégis a demonstráció megtartása mellett döntöttek, több ponttal kibővítve annak korábbi célját.
    Az egyik szónok, Dabóczy Mihály a Parlament előtti teret megtöltő tömeg előtt azt mondta: “temetni” kell a régi rendszert, mégpedig úgy, hogy függetlenedni kell tőle. Olyan rendszert kell építeni, amely a csalókat üldözi, nem a szegényeket, olyan rendszert, amelyben “senkit nem hagyunk az út szélén” – mondta.
    Egy középiskolai tanár, Nagy Emília “nemzeti konzultációt” kezdeményezett az oktatásról, amit szerinte azonnal le kell folytatni, “itt és most”.
    Az Oktatói Hálózat és a Hálózat a Tanszabadságért szervezetek levelét felolvasva több kérdést tett fel, ezek között azt, hogy akarják-e a jelenlévők, hogy a kormány 100 milliárd forintot vonjon ki az oktatási rendszerből. A tömeg hangos nemmel felelt. A szónok álláspontja szerint a kormány végveszélybe sodorja az egész oktatási rendszert a költségvetéssel.
    Horváth András volt adóhatósági munkatárs a korrupció elleni fellépést sürgette. Megjegyezte: a kormányzat zéró toleranciát hirdetett azokkal a személyekkel és szervezetekkel szemben, akik fellépnek a korrupció ellen. Véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök védelmébe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőit, és ezzel “beállt Simicska és Nyerges mögé”.  
    A szónok színpadra hívta Karancsi Tibort, “az olajbotrányt kirobbantó” egykori rendőrt, majd közölte: mások mellett vele közösen korrupcióellenes szövetséget hoznak létre, amely szavai szerint segíteni és védeni fogja a korrupció ellen küzdőket.
    Nemes Balázs, a rendezvény záró szónoka azt mondta, “nem egy kormányt temetünk, hanem egy rendszert”, a mostani kormány ennek csak egy jelképe.
    A tömeg többek között azt skandálta, hogy “Orbán takarodj!, “Európát”, “demokráciát”, “rendszerváltást”; hasonló feliratú táblákat tartottak a demonstrálók.
    A beszédeket követően – miután az egyik szónok elköszönt a jelenlévőktől – a tömeg egy része szétszedte a Parlament előtti színpadot körülvevő kordont és az Országház lépcsőjénél álló rendőrsorfalig nyomult. A tömegből a rendőrök egy embert elvittek, a közelben állók szerint rosszullét miatt. Este nyolc óra után a Parlamenthez újabb rohamrendőrök érkeztek és felszólították a jelenlévőket, hogy működjenek együtt a rendőrökkel és hagyják el a területet az Alkotmány utca és a metró felé, mivel a rendezvény véget ért.
    A budapesti demonstrációval egy időben – amelyre több ellenzéki párt képviselői is jelezték részvételüket – több magyarországi és külföldi városban is hasonló demonstrációkat tartottak.

Forrás:MTI