Nem az a legfontosabb, hogy ő legyen a miniszterelnök, hanem az, hogy ne Orbán Viktor legyen még négy évig – így magyarázta Bajnai Gordon pénteken, hogy pártja elfogadta, az MSZP nevezze meg a baloldali ellenzék közös kormányfőjelöltjét.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője beszédet mond a szövetség programbemutató rendezvényén Budapesten, a Dürer Rendezvényházban 2014. január 10-én.
MTI Fotó: Beliczay László
A
z Együtt-PM szövetség vezetője a párt programbemutató rendezvényén azt mondta: készek voltak lemondani ambícióikról, hogy ne kelljen lemondaniuk a közös célokról. Hozzátette, a kormányváltás érdekében fogadta el az MSZP feltételét: közös lista akkor lehet, ha a szocialisták nevezik meg a miniszterelnök-jelöltet. Bajnai Gordon azt mondta: a kormányváltáshoz közös lista szükséges az MSZP, az Együtt-PM és a DK részvételével, “konkrét célokra szóló szövetség azok között is, akik tegnap még kemény vitában voltak egymással”.
Forrás:MTI