A Keshet lett a TV2 stratégiai partnere

TV2_Keshet_nagykovetStratégiai megállapodást kötött a TV2 Csoport és a Keshet International, Izrael vezető formátumfejlesztő és forgalmazó cége. Az együttműködés tiszteletére rendezett vacsorán a TV2 Csoport tulajdonosai és vezetői, valamint a Keshet International képviselője mellett Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete is részt vett.

A TV2 Csoport nagy hangsúlyt fektet arra, hogy műsorstruktúrájával a lehető legszélesebb nézőközönség igényeit kielégítve, folyamatosan igazodjon a világ legújabb televíziós trendjeihez. Ezen törekvése jegyében kezdett 2013-ban együttműködést Izrael világviszonylatban is legdinamikusabban fejlődő formátumfejlesztő cégével, a Keshet Internationallel. A közös munka a gyermek-tehetséggondozó formátumok legfrissebb generációjához tartozó, Magyarországon hatalmas sikerrel bemutatkozott és jelenleg is óriási népszerűségnek örvendő műsorral, Az ének iskolájával indult. A show első szériája átlagosan 2,8 millió nézőt ért el, a második pedig várhatóan még ezt is túl fogja szárnyalni.

Az ének iskolája mellett a TV2 Csoport további két Keshet formátum jogait is megvásárolta: a médiavállalat előbb a Rising Star énekes tehetségkutató, majd a cannes-i televíziós vásáron bemutatott Bumm! című kvízműsor 2014-ben történő műsorra tűzését jelentette be.

A TV2 Csoport és a Keshet International most úgy döntött, hogy tovább mélyíti eddig is gyümölcsöző kapcsolatát, ezért a két cég stratégiai megállapodást kötött a Keshet International formátumainak magyar piacon történő bemutatására vonatkozóan. A megállapodás kapcsán rendezett vacsorát Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete is megtisztelte jelenlétével.

Izrael büszke arra, hogy élen jár a televíziós formátumok fejlesztésben. A két vállalat együttműködését az egész iparág elismerésének tartom. Az pedig külön öröm számomra, hogy ennek gyümölcsét a magyar nézők élvezhetik – mondta Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete.

Nem véletlen, hogy a TV2 az izraeli Keshet International mellett tette le a voksát: már az első, TV2-n bemutatott Keshet formátum, Az ének iskolája is óriási sikert aratott a nézők körében, és biztosak vagyunk abban, hogy ez a sikerszéria folytatódni fog a Rising Star és a Bumm! című műsorokkal is – mondta Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója, társtulajdonosa.

A Keshet International számára kiemelten fontos, hogy olyan sikeres partnerek mutassák be formátumait, mint Magyarországon a TV2 – mondta Cynthia Kennedy, a Keshet international kereskedelmi igazgatója.

YvonneDederick_IlanMor_SimonZsolt