A kamapolis nemzetközi ismertségét is segíti a dal

A Karmapolis zenekar elsődleges célja A Dal 2015-be való jelentkezéssel a top 30-ba kerülés volt és hogy megmutathassák magukat az élő show-ban. Ezt a céljukat már túl is szárnyalták, hiszen a zenekar a szombati középdöntős fellépésére készülhet. Arra viszont nem is gondoltak, hogy külföldi rajongókat szereznek majd és rengeteg pozitív visszajelzést kapnak Magyarország határain túlról is.

A Karmapolis zenekar frontembere, Kenyeres András elmondta — „Kaptunk pozitív, dicsérő visszajelzéseket, leveleket Argentínából, Jamaica-ból, az Amerikai Egyesült Államokból, Hong-Kongból és még Grönland-ról is, sőt, egyik dalunk elképzelhető, hogy felkerül egy idén megjelenő oroszországi electro válogatás albumra is. Hatalmas élmény ez számunkra és csak megköszönni tudjuk ennek a rengeteg embernek, akik ezen a produkción dolgoznak és természetesen a közönségnek a rengeteg támogatást!

A Karmapolis a következő néhány hónapban tervezi elkészíteni legújabb albumát, amelyen természetesen rajta lesz A Dalból ismert Time Is Now is.

A zenekar egyébként — versenytársaihoz hasonlóan — a középdöntőre egy kisebb hangszerelési módosítással tervezi meglepni a nézőket és a zsűrit.

Karmapolis (1)(kicsi)