A József Attila Színház Feketeszárú cseresznye turnéja

A tavalyi sikerre való tekintettel, a József Attila Színház vezetése úgy döntött: idén is útnak indul, hogy Hunyady Sándor, a történelem viharában játszódó, megrendítően szép színművét eljuttassa a határon túli, magyarok lakta vidékekre.

FSZCS (54)

Az ez évi turné a magyar kultúra erejét hivatott bemutatni egy olyan előadás révén, amelynek üzenete túlmutat a nemzeti torzsalkodáson, nem ítélkezik népek és nemzetek felett. A darab egyszerű kérdést vet fel: tud-e az ember, embernek maradni vészterhes időkben?

A nemzetpolitikai szempontból kiemelten kezelt előadássorozat olyan közösségeknek nyújthat ismét hitet, reményt és szeretetet, akik csak ritkán vagy egyáltalán nem jutnak az anyaország kulturális javaihoz. E vállalás fontosságát talán tavaly egy zilahi néző fogalmazta meg a legjobban az ottani előadás alkalmával: „Olyan volt számunkra ez az előadás, mint egy pohár víz a sivatagban”.

FSZCS (96)

A szórványvidékeken a magyarság egyre fogyatkozik. Ezért is kiemelten fontos, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával – nemcsak Erdélybe, hanem Délvidékre is – az alábbi nagymúltú városokba eljuthat társulatunk:

  1. június 11. Déva
  2. június 12. Arad
  3. június 13. Temesvár
  4. június 15. Újvidék
  5. június 16. Szabadka

Reményeink szerint, idén is kiemelt figyelem övezi majd a társulat útját. Az egyhetes turné méltó megkoronázásaként 2019. június 19-én Pozsonyban is vendégszerepel a József Attila Színház társulata, a Magyar Kultúra Hete keretében.

Szomorú apropó, hogy az előadás rendezője, Kerényi Imre tavaly ősszel elhunyt. Előadássorozatunk tisztelgés e nagy formátumú művész előtt is.

FSZCS (142)

Hunyady Sándor

FEKETESZÁRÚ CSERESZNYE

színmű két részben 

A történet kezdetén Bácskában a magyarok az urak, de a barátságok, szerelmek nem a nemzeti hovatartozás szerint köttetnek. A szerb házaspár, Irina és Dusán házában gyakori vendég egy barát: a magyar főbíró, aki titokban szerelmes a ház asszonyába. A szép Irina is vonzódik a magyar férfihoz, de érzelmeiket egymás előtt is titkolják. A történelem az ő esetükben valóban sorsfordító, hiszen, amikor Bácskában a szerbek átveszik a hatalmat, a magyar főbírónak menekülnie kell.

Történelemmel átszőtt dráma büszkeségről, barátságról és szerelemről.

 

Szereposztás:

Péterffy Géza főszolgabíró – Rékasi Károly

Veliszavljevics Dusán – Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész

Irina, a felesége – Pikali Gerda

Milica, Dusán testvére – Kocsis Judit Jászai Mari-díjas

Danica, Milica lánya – Korponay Zsófi

Balázsházy főhadnagy; Zsárkó – Turek Miklós

Csaholyi hadnagy; Kormánybiztos – Quintus Konrád Jankovics hadnagy; Falusi bíró – Előd Álmos

Berzétey zászlós; Szerb katonatiszt – Blazsovszky Ákos

Kispál, járási számvevő – Ujréti László Jászai Mari-díjas

Hajdú; Tagbaszakadt paraszt – Botár Endre

Katrincás leány – Holczinger Szandra

Pópa – Fila Balázs

Nikics Pántó – Betz István

Ezredes – Rusz Milán

Nikolics Sztévó – Chajnóczki Balázs

Püspök – Kiss Gábor

Cigányprímás; Esperes – Suki István

Brácsás – Suki Benedek

Díszlet: Götz Béla Jászai Mari-díjas

Jelmez: Kovács Yvette Alida

Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella / Németh Dóra

 

RENDEZŐ: KERÉNYI IMRE Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művész