A jövő évi költségvetés bevételeiről és kiadásairól dönt az Országgyűlés

Az Országgyűlés mai ülésén véglegesítheti a 2014-es költségvetés bevételeit, kiadásait és hiányát. A képviselők emellett további harminc törvényt módosíthatnak a büdzsé megalapozása érdekében.

    

Fotó: Juhász Melinda

Fotó: Juhász Melinda

A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik, majd az interpellációk után az azonnali kérdések, illetve a kérdések következnek.     Az előzetes napirend alapján várhatóan délután fél ötkor kezdődhet a szavazás a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, amelyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zárszava vezethet fel.     Az Országgyűlés a tervek szerint két órával később kezdhet e heti zárószavazásaiba, ez idő alatt a költségvetési bizottság elkészíti a 2014-es büdzsé új, az elfogadott módosító javaslatok alapján átszámolt főszámait, amelyet a képviselők este hét óra után hagyhatnak jóvá.     A kormány költségvetési javaslata 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol. A kabinet várakozása szerint a fogyasztás 1,9 százalékkal, a reálkereset 2 százalékkal nőhet jövőre, míg az államadósság a GDP 76,9 százalékára csökken az idén év végén várható 77,4 százalékról.     A jövő évi büdzsé főösszegeinek elfogadása után a képviselők még módosíthatják a költségvetést, azonban ekkor már csak az egyes fejezeteken belül hajthatnak végre átcsoportosításokat.     Ugyancsak még ma hagyhatják jóvá a kabinet jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagját, amely harminc jogszabályt is módosít. A fideszes Gulyás Gergely pénteki tájékoztatása alapján ezen változtatások között fogadhatják el például, hogy a közelgő választási kampányban a pártok vezető tisztségviselői is felelősséggel tartozzanak a kampánypénzek elköltéséért. A házszabály értelmében az erről szóló zárószavazás előtti módosító javaslatot az indítvány záró vitájának végéig nyújthatja be az illetékes, vagy az alkotmányügyi bizottság. A záró vitát várhatóan meg is tartják, mivel a kormány vasárnap egy módosító javaslatban kezdeményezte annak pontosítását, hogy a pártoktól az egyéni jelöltektől átvett kampánytámogatásokat is csak elektronikus úton használhassák fel.     A Ház az előző héten nem vette napirendjére, de az e heti üléstervben ismét szerepel az a szavazás, amely a köztársasági elnök politikai vétójára reagálna a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében, az október 28-án hozott törvény esetében. Áder János azért küldte vissza megfontolásra a már megszavazott javaslatot, mert szerinte az államnak az alkotmányos alapokon nyugvó jogszabályokkal kell fellépnie a törvények kijátszásával született szerződésekkel szemben. Az államfő kifogásait az előterjesztő Nagy István (Fidesz) zárószavazás előtti módosító javaslatában kívánja orvosolni.     A fentieken túl elfogadhatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközlésről szóló tavalyi beszámolóját, valamint a nemzetiségek elmúlt két éves helyzetét elemző kormányjelentést.     A szavazások végeztével, az esti órákban, nagyrészt korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáit bonyolítják le a képviselők, ekkor kerülhet napirendre a vatikáni szerződés módosításáról szóló vita is.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*