A Játékszín sztárszereposztással robban a MOM-ba

Szabó Győző, Bata Éva, Ábel Anita és Kerekes József is szerepel a Játékszín legújabb produkciójában. A kellemes húsvéti ünnepeket! című komédiát Kapitány Iván rendezi, és a MOMkult színpadán mutatja be a teátrum  május 3-án.

BataÉva_SzabóGyőző_GrisnikPetra

A Játékszín missziója elsősorban a szórakoztatás, túlnyomórészt vígjátékokat tartanak repertoáron. A színház most futó évadának eddigi mérlege szerint 99.38%-os a látogatosság, az előadásokra csak elővételben lehet jegyekhez jutni. Bank Tamás igazgató a MOM Kulturális Központ igazgatójával, Hambuch Gerdával kezdeményezett tárgyalást, melynek nyomán a két intézmény terembérleti megállapodást kötött: a MOMKult színházterme második játszóhelyként fogadja be a Játékszín előadásait.

Az együttműködés keretében, az új helyszínen a Játékszín és a TG Production koprodukciójában készülő előadást sztárszereposztással tűzik műsorra: Szabó Győző, Bata Éva, Kerekes József, Grisnik Petra, Ábel Anita és Baronits Gábor játssza a francia vígjáték karaktereit. A rendező, Kapitány Iván, számos filmes és televíziós siker rendezője, producere és írója (Beugró, Üvegtigris, Válótársak) emellett az utóbbi idők legsikeresebb sorozata, A MI KIS FALUNK is az ő nevéhez kötődik. Kapitány Iván az olvasópróbán kiemelte: a Játékszínben látható Legyen a feleségem és a Kölcsönlakás című rendezéseihez hasonlóan a könnyed, de minőségi szórakoztatásra helyezi a hangsúlyt.

KapitányIván_KerekesJ_GrisnikP_SzabóGy_BataÉ_ÁbelA_BankTamás_BaronitsG

Akárcsak a rendező és a most készülő produkció színészei, a Kellemes húsvéti ünnepeket! című darab ugyancsak kapcsolódik a film világához: 1984-es moziváltozata a francia filmgyártás egyik legnagyobb sikere Sophie Marceu és Jean-Paul Belmondo főszereplésével. Belmondo ezzel aratta élete utolsó igazi közönségsikerét 3,5 millió hazai nézővel.

A történet a húsvétkor játszódik. A negyvenes francia üzletember felesége külföldre utazik. A szalmaözvegy férj, kihasználva a lehetőséget, megismerkedik egy fiatal pincérnővel és felviszi a lakására. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a feleség váratlanul hazajön…

„Szeretünk nevetni a félreértéseken, szeretünk nevetni a nehéz helyzeteken, azon, hogy hogyan húzza ki magát a csávából valaki, szeretjük, ha valakit azon kapunk rajta, hogyan akar elkendőzni valamit, vagy éppen mi az, ami a szorult helyzetéből kihozza. Tehát van itt minden: félreértések, szorult helyzetek, szerelem, szenvedély, vicc” – fogalmaz Szabó Győző mint a darab központi figurája.

A Játékszín színpadi változatának dramaturgja, Búss Gábor Olivér kiemelte: „Az eredeti színdarab korábbi a filmváltozatnál, a hatvanas évek francia humora pedig egész más, mint amit a mai ember annak vél, így a nyelvi fordulatokat jelentősen át kellett rajzolni, hogy az előadás mindvégig fenntartsa élvezetes dinamikáját.” A történettel kapcsolatban hozzátette: a feleség voltaképpen felül arra a vonatra, amit a férje betolt az állomásra, a férj pedig kénytelen-kelletlen marad rajta a masiniszta…

Az eredeti színdarab írója, Jean Poiret a francia színházi- és filmes világ emblematikus alakja, olyan klasszikusok forgatókönyvét jegyzi, mint az Őrült nők ketrece vagy Az utolsó metró.

A Játékszín előadásában a pikáns történet színeit hozó elragadó színésznők – Bata Éva, Ábel Anita és Grisnik Petra – a látványért is felelős Kovács Yvette Alida jelmezeiben lép színpadra.

A darabot a május 3-i bemutató után ebben a szezonban még három alkalommal: június 5-én, 6-án és 7-én láthatja a közönség a MOM Kulturális Központban. 

Jean Poiret: KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET! – komédia

A Játékszín és a TG Production bemutatója a MOMkult színpadán. MOM Kulturális Központ (1124 Budapest, Csörsz utca 18.) Bemutató: május 3., 19 óra

Szereplők: Stéphane: SZABÓ GYŐZŐ Sophie: BATA ÉVA Julie: GRISNIK PETRA Walter: KEREKES JÓZSEF Madame Walter: ÁBEL ANITA Frederic: BARONITS GÁBOR Dramaturg: BÚSS GÁBOR OLIVÉR

Látvány és jelmez: KOVÁCS YVETTE ALIDA

Rendező: KAPITÁNY IVÁN