A Honda Motor Europe büszkén mutatja be az európai márkakereskedők által épített tíz legszebb CB650R-t

Az eredeti tervek szerint idén nyáron, június 30. és július 4. között mutatta volna be a Honda az európai márkakereskedők által épített, legszebb CB650R-eket a Biarritzban zajló Wheels & Waves fesztiválon. A vállalat felhívására megannyi lelkes motorépítő nevezett a versenyre Franciaországból, Portugáliából, illetve Spanyolországból.

CB650R AKIRA by Hakuba Motor, Spain

Annak dacára, hogy a rendezvény elmaradt, a Honda szerette volna megmutatni az európai motorosoknak, hogy milyen csodálatos ötleteket valósítottak meg a márkakereskedők. Ezért feltöltötte az épített motorok képeit honlapjára (www.hondacustoms.com), ahol a látogatók szavazhatnak az általuk legszebbnek ítélt gépre.

Az oldalon látható járművek igazán különleges sztorikat mesélnek el. Van amelyik egy tűzvész után újra megnyitó márkakereskedés történetét eleveníti fel, másik az 1969-es CB750 „K0”-t juttatja eszünkbe és készült átirat a francia endurance-versenyzők tiszteletére is.

CB650R WHITE EDITION by 3C Motos, France

Miként említettük, a honlap angol, francia, német, olasz, portugál és spanyol nyelven is olvasható. Miután a látogatók szavaztak kedvencükre, nyomban letölthetik nagy felbontású fotóját háttérképnek számítógépükre, mobiljukra, valamint megoszthatják azt a közösségi médiában. A szavazás célja, hogy kiderüljön, melyik európai kereskedőé lesz a legszebb CB650R-t építőnek járó cím.

Lássuk a tíz csodaszép motort!

CB650R HEDICION

Építő: Motor Sport, Madrid, Spanyolország.

„A mi gépünk a CB650R Motor Sport nevet kapta, és azért született, hogy megmutassa a Honda sokszínűségét, egyben áttörje az autókat és motorokat elválasztó határokat…”

 

Kétségtelen, hogy a valódi etalonként emlegetett, 1966-os Brabham Honda BT18 inspirálta az építőket, így a Motor Sport – miként neve is utal rá – egyfajta tisztelgés a vállalat motorsportban elért eredményei előtt. Igazán kontrasztos fényezést kapott a CB, elegáns és egyedi zöld-sárga festéséhez remekül illik a feketére színezett kormány, lábtartó, villa és kerékgarnitúra. Miként a versenyautónál, itt is hangsúlyos elem a sárga szelepfedelet viselő, soros, négyhengeres erőforrás, emellett pedig pillekönnyű, titánból készült Akrapovič kipufogó, valamint szénszálas fej- és farokidom díszíti a kész művet.

Honda Motor Europe celebrate ten of the best European dealer-built custom CB650Rs

CB650R AKIRA

Építő: Hakuba Motor, Santander, Spanyolország.

„Koncepciónkat a világ jobbá tételét célul kitűző Kaizen gondolkodásmód határozza meg.”

A japán Kaizen, azaz jobbá tenni kifejezés motiválta a Hakuba Motor dolgozóit, és alkotásuk, a Kaizen CB650R is hűen tükrözi a szakadatlan törekvést, hogy mindig és mindenben fejlődjünk, legyen szó bármilyen apró részletről is. Erről árulkodik az aprólékos munkával készített, egyedi, szénszálas nyereg, melyet piros varrású nubukkal vontak be, így tökéletesen illik a különleges, ezüst-piros fényezéshez. A modell hagyományos kormányát csutkakormányra cserélték, míg a letisztult összkép érdekében az ülés alá, saját készítésű rekeszbe rejtették a kikandikáló elektromos alkatrészeket. Szintén az egységes, minimalista hatás érdekében cserélték le az eredeti kipufogót titánból készült, Arrow dobra.

CB650R CAFÉ RACER

Építő: Blanmoto Honda, Girona, Spanyolország.

„Álmaink megtestesülése ez a motor, egyszersmind tisztelgés az 1928-ban alapított vállalkozásunk előtt.”

A Blanmoto CB650R-jén többféle stílus jellemvonásai is felfedezhetőek. Ahogy az építők jellemezték, ez a „steampunk és a café racer formavilág találkozása”. Noha teljesen átlényegült a motor, a felhasznált alkatrészek többsége bárki által megvásárolható, például a Puig, a PSR a Givi vagy éppen a Rizoma terméke. Emellett számos olyan egyedi összetevő is fellelhető a CB-n, mint a módosított, újrakárpitozott nyereg és oldalburkolat, továbbá a 1,5 mm vastag alumíniumlemezből kialakított idomzat. Mindezt megkoronázza az egyszerűségében szép, feketére festett, tömzsi Arrow kipufogódob.

CB650R FENIX

Építő: Mototrofa Honda, Trofa, Portugália.

„Adta magát a név, tudniillik 2019-ben porig égett, majd feltámadt műhelyünk…”

 

A CB650R Fenix a megújulás jelképe a Mototrofa csapatának, mivel a kereskedés – egy pusztító tűzvészt követően – hamvaiból épült újjá. Csodaszép metafora, hogy több évtizedes alkatrészeket építettek az egyébként új és modern összhatású CB-be, ilyen például a VFR750F-ből érkezett lengőkar és hátsó kerék, illetve a legendás CBR900RR Fireblade első kereke. Saját készítésű nyereg és farokidom díszíti a Fenixet, a Nexx Helmetsnél készült, „93-as” fényezés pedig kettős utalás Marc Marquez sikereire, valamint a Mototrofa 1993-as alapítására.

CB65R FOUR

Építő: Sagaz Honda, Toulouse, Franciaország.

„A Bol d’Or legendája Neo Sports Café-stílusban…”

Legendás összecsapások fémjelzik a Honda szereplését a 24 órás versenyeken, nem véletlen, hogy a Sagaz csapata a Honda RCB1000-t szerette volna megidézni az épített CB650R-rel, egyben kifejezni elismerését az 1976-ban pályára lépő versenyzők, Jean-Claude Chemarin és Roger Ruiz előtt. A Brax Custom által készített piros-fehér-kék fényezés és látványos Honda-logó láttán azonnal felsejlenek előttünk a hetvenes években látott színek, illetve formák, sőt a dupla lámpás fejidom is a legendás RCB1000-et juttatja eszünkbe. Az erőforrás új burkolatát és a farokidomot magában foglaló „sportcsomag” szinte versenygéppé varázsolja a CB-t, egyben remekül illik a látványos Bagster nyereghez.

CB650R WHITE EDITION

Építő: 3C Motors, Anglet, Franciaország.

„Bővülő család… A gyönyörű CB1000R Black Edition jellegzetességei köszönnek vissza a „kishúgon”, mely nem más, mint a CB650R White Edition!”

A biarritzi 3C Motorsnál azért készült CB650R White Edition, hogy kiegészítse a 2019-es hangulatos CB10000R „Black Edition” kivitelét. Látványos, többféle árnyalatú, matt és fényes fehér fényezése kiemeli az idomok jellegzetes mivoltát, egyben látványos kontrasztot ad a koromfekete erőforrásnak és kerékgarnitúrának. Szépen belesimul a kormány vonalába a CB1000R-ről érkezett első főfékhenger, míg a Dunlop Sportsmart TT abroncsok tovább fokozzák az elegáns, kifinomult, ugyanakkor dinamikus, sőt agresszív megjelenést.

CB650R BMX

Építő: Werther, Nice, Franciaország.

„Pont olyan szórakoztató és stílusos, mint egy BMX-szel egykerekezni.”

Tagadhatatlan, hogy a BMX-ek stílusjegyei köszönnek vissza Werther CB650R-jén. Szemet gyönyörködtető a magasfényű, fekete festés a teleszkópokon, a felniken és az erőforrás borításán, ami részben aranyszínű, amit az elmaradhatatlan fehér oldalfalú abroncsokkal spékeltek meg, ahol szintén megjelenik a ragyogó mélysárga árnyalat. A jobb gyorsulás érdekében rövidebb végáttételt és teljesítményt növelő Akrapovič kipufogót kapott a CB, és a fényezéssel harmóniában fekete-arany színű lánc került fel.

Werther motorját is fekete Puig lábtartók és aranyszínű kormányvégek ékesítik, az összes fényforrás elegáns, füstszínű bevonatot visel, míg a vezető az NMB Design nyergéből irányítja a gépet.

CB650R KarbOne EDITION

Építő: AZ Moto, Rouen, Franciaország.

„Főhajtás egy híres és legendás modell, a Honda CB750 FOUR K0 előtt.”

Egyértelmű, hogy az 1969-es, négyhengeres CB750 „K0” bemutatása valódi mérföldkőnek számított, és bátran mondhatjuk, hogy az egész világot lenyűgöző modellel új korszak kezdődött a kétkerekűek történetében. A francia AZ Moto csapata a metálarany fényezésű CB650R KarbOne-nal állított emléket a forradalmi CB750-nek. Az építő megannyi segítője közül a SEB Auto Shop felelt az egyedi, szénszálas alkatrészekért, mint például a farokidom és az új fejidom, a Dunlop Mutant abroncsokat „viselő”, krómozott küllős, fekete felnik pedig az Evo-X Racing műhelyében láttak napvilágot. Fényezéséhez fekete Topema epoxifestéket használtak az AZ Motónál, egyebek mellett az erőforrás, a kormány, a központi rugóstag és a szelepfedél is éjfekete köntösbe bújt, míg a kezelőszervek és kiegészítők a Chaft és a Puig polcairól származnak.

CB650R FLAT TRACKER

Építő: ADN Motos, Cognac, Franciaország.

„A mi kis gyöngyszemünk a korabeli flat track motorok és szupermotók szellemiségében született.”

Az ADN Moto CB650R-jének minden porcikáján fellelhetőek a flat track stílusjegyek, így hát joggal büszkék az alkotók az új motorra. Említést érdemel a közvetlenül az abroncs mögött rögzített, beépített féklámpás és irányjelzős rendszámtartó, a fekete-piros, fűzöttküllős Kineo felni és az Acerbis kézvédő. Múltidéző hatású a sárga üvegű fényszóró, az egyedi fejidom és a hátsó ülést körülölelő burkolat, míg a kettős dobban végződő, titán Arrow kipufogórendszer látványban és hangzásban is méltó a CB-hez. Hogy valóban versenymotorra emlékeztessen, vágott, slick gumikra hasonlító Dunlop Mutant abroncsokat szereltek a felnikre.

CB650R FOUR LIMITED EDITION

Építő: Espace Motos, Angers, Franciaország.

„Neo Sports Café a legendás CB750 Four jegyében”

 

Az Espace Motos csapatánál úgy vélik, hogy a lenyűgöző CB750 Four szellemisége napjainkban a Neo Sports Café modellekben, azaz a CB650R-ben és CB1000R-ben él tovább. Ezért aztán nem meglepő, hogy az egykori ikon lett a csapat múzsája, és magasabban rögzített, lapos, barna bőrüléssel, arany csíkkal, zöld fényezéssel és nyolcvanas évekből származó Honda-logóval tisztelegnek a legenda előtt. Az idomok mellett a fényszóró légterelője, az első sárvédő, a faridom és a központi rugóstag is zöld színben pompázik, s régies kormányvégtükrök, fekete lábtartók és scrambler stílusú terepgumik teszik teljessé az összképet.