A harcosok beveszik Budapestet

csapat_FR_1Palánk- és épületmászás, rámpák, mocsaras árkok, vizes medence, szögesdrót pálya, kúszócső a föld alatt és felett, kötélháló és még megannyi épített és természeti akadály meg persze futás hegyen-völgyön…  Ez a Fighters’ Run, hazánk első számú akadályokkal nehezített futóversenye, amely most először hódítja meg a fővárost: május 17-én a Csillebérci Szabadidő Központban várja a bátor résztvevőket és a nézőket!

 

Több mint 14 természeti és épített akadállyal 7, illetve 14 km-es egyéni és csapatverseny, céges futam, valamint külön gyerek és junior pálya várja a kalandsportok kedvelőit május 17-én a Fighters’ Runon.

A versenyzők a Csillebérci Szabadidő Központból indulnak, bekanyarodnak a Budakeszi Erdőbe, majd egy paintball és bmx-pályát is útba ejtenek, hogy aztán néhány ütős akadályt meghódítva keresztülvágjanak a Challengeland Kalandparkon. Tehát lesz futás völgyön-hegyen, kihívás föld alatt és felett, vízben, sárban, levegőben. A legifjabb generáció is tesztelheti a rönkvár mászást, a Normapark hozzájárulásával új szemszögből ismerkedhetnek meg a harcos indulók a bringás rámpákkal, csak úgy, mint az óriás kőmedencével – természetesen vízzel feltöltve.

Az esemény nem csak a hobbi és profi sportolóknak, de jó néhány ismertségnek is vonzó program. A kihívást vállalók között ott lesz többek között Pindroch Csaba, Müller Attila, Kótai Mihály sőt, már egy-egy a Hooters lányokból, illetve szépségkirálynőkből álló csapat is a nevezők között van. Az indulók mintegy egyharmada átlagosan egyébként is nő, így senki sem mondhatja, hogy ez csak az erősebbik nem terepe!

„Most először jön ilyen verseny Budapestre, így természetesen fokozottak a várakozások. Különösen hogy a hasonló versenyek között a Fighters’ Run nem csak helyszínben, de nevezési díjban is a legelérhetőbb a széles versenyzőközönség számára” – nyilatkozták a szervezők, akik szándékuk szerint a nézők, kísérő családtagok, érdeklődők szórakoztatására is kiemelt hangsúlyt fektetnek a csillebérci helyszínen.