A H-MOTO Team az IDM-versenyen is képviselteti magát

A H-MOTO Team legfiatalabb motorversenyzője, a 13 éves Kovács Bálint ezen a hétvégén a német nemzeti bajnokság – az IDM – hungaroringi futamán méretteti meg magát.

 

Bálint az ADAC Junior Cup kategóriában nevezett, melyet kifejezetten a fiatal versenyzőknek rendeznek meg, tehetségkutató célzattal. Ebben a sorozatban mindenki pontosan ugyanolyan motorral versenyez, melyet a KTM készít fel. Az esélyegyenlőség érdekében ezeken a motorokon csak minimális változásokat engedélyez a szervező, sőt, a szériamotor eredeti 44 lóerejét még vissza is fojtják 38 lóerőre, hogy a fiatal versenyzők megtanulják beosztani a motor erejét. Bálint ugyan csak beugró a sorozatban, de a pályaismeret remélhetőleg segíti majd az eredményes szereplésben. A csapat tulajdonosa és vezetője, Kelemen Krisztián pozitívan nyilatkozik a megmérettetésről:

„Azért indítjuk Bálintot ezen a versenyen, mert ez egy nívós sorozat, és szeretnénk próbára tenni a tudását. A verseny során KTM típusú motoron fog versenyezni, és ha jól szerepel, elképzelhető, hogy a hátralévő futamokon is részt vesz. A jövőben lehetne ez Bálint bajnoksága, de ez a teljesítményétől és a támogatóktól is függ. Nagyon várjuk már a versenyt és a többi versenyzőt is a Hungaroringre. Reméljük, sikerül értékes kapcsolatokat kialakítani a hétvégén, ami kedvezően befolyásolhatja csapatunk és versenyzőink jövőjét.”

Bálint is nagyon várja már a hétvégi versenyt: „Hétvégén lehetőségem nyílik csapatom és nagybátyám segítségével elindulni az ADAC Junior Cup hungaroringi futamán. A verseny folyamán egy KTM RC 390-nel fogok indulni. Nagyon várom a hétvégét, mert hasonló korú társaimmal mérkőzhetek meg. A többieknek már volt idejük kitapasztalni a motorokat az év folyamán, míg nekünk ezt a szabadedzéseken kell (gumi, futómű). Mivel még nem ültem ilyen motoron, ezért ez kicsit nehezíti a dolgot, de bátrán nézünk szembe a hétvégével, és várjuk a legjobbakat.”