A Forma-1 Ausztriában indul újra

A 2019-ben kilencedikként megrendezett Osztrák Nagydíjjal indul újra a hétvégén a 2020-as Forma-1-es Világbajnokság. Márciusban ugyan elutazott a komplett Forma-1-es mezőny Ausztráliába, de ott végül nem lehetett megrendezni a versenyhétvégét, mivel a koronavírus felütötte a fejét a csapattagok között. Akkora lett a riadalom, hogy pénteken két órával kapunyitás előtt lefújták a 2020-as szezonnyitó futamot, s ezzel ahogy a világ, úgy az autó- és motorsportok is bezárkóztak.

 Amber-Osztrak_F1_2019-Verstappen

A Forma-1-es csapatok többsége Európában székel, ez a tény azzal, hogy a koronavírus járvány nyárra enyhülni látszik a vén kontinensen, hozta magával azt, hogy itt induljon újra a szezon. A szezon európai részének nyitánya lesz a következő két hétvégén a Red Bull Ringen megrendezett két versenyhétvége. Július 5.-én az Osztrák Nagydíjat, majd rá egy héttel, július 12.-én tartják ugyanazon a pályán a Stájer Nagydíjat (lévén a pálya Stájerországban helyezkedik el). A Red Bull nagyon korán azt hangoztatta, hogy Ausztria az alacsony fertőzöttségszám és a pálya jó elhelyezkedése miatt (a hegyek között fekszik, messze Bécstől) jó kezdése lehetne a versenyszezonnak. Mivel ez egy izgalmas pálya, így adott volt, hogy két futamot is elbír, és mivel itt két hetet tartózkodnak viszonylagos elszigeteltségben a csapatok, könnyen utazhatnak tovább majd a július 19.-ei Magyar Nagydíj helyszínére, remélhetőleg épen és egészségesen.

 

Ausztrián kívül még a Hungaroringet követő helyszínen, Silverstone-ban rendeznek majd egyedülálló módon két futamot. Az elsőt augusztus 2.-án Brit Nagydíj név alatt, majd egy hétre rá, augusztus 9.-én a 70. Évfordulós Nagydíj név alatt. Idén 70 éves a Forma-1-es Világbajnokság, amit ezen keretek között ünnepelhet majd a világ.

 Amber-Osztrak_F1_2019-rajt

Az előzetesen kiadott 2020-as módosított versenynaptárban szereplő versenyekre ugyanazok az egészségügyi szabályok vonatkoznak. A csapatok maximum 80 főt vihetnek magukkal a versenyhétvégékre. Az egyes csapattagok nem keveredhetnek más csapatok tagjaival, így mint egy család mozognak együtt. Nem lesznek motorhome-ok, a pályák maguk alakítanak ki helyet a csapatok számára konténerekben.

A versenyhétvégék három naposak lesznek. Mivel a média képviselői nagyon korlátozott számban lehetnek jelen, így nem lesz szükség a csütörtöki médianapra. A sajtótájékoztatók, ha lesznek, kizárólag online lesznek megtartva. Mivel nem lesznek nézők, így pilótaparádé sem lesz. Díjátadó ceremóniát sem rendeznek, a verseny leintését követően a rajtrácson állnak majd meg az autók és ott lesznek az interjúk.

A Liberty Media igyekezett a lehető legalaposabban felkészülni a koronavírus fékentartására és a résztvevők gyakori ellenőrzésére az egyes futamokon. Ennek ellenére Chase Carey elmondta, hogy ha mégis megbetegszik valaki, akkor sem fúják le az adott versenyt. A csapatoknak tartalékembereket kell bevetniük ilyenkor, ha pedig valamelyik pilóta betegszik meg, akkor tartalékpilótát kell az autóba ültetnie a csapatoknak a megbetegedett versenyző helyére. Természetesen komoly higiéniai szabályokat hoztak, a távolságtartás és a maszk, valamint a hőmérőzés és a folyamatos fertőtlenítés mellett sokféleképpen próbálnak vigyázni arra, hogy a cirkusz folytatódhasson. Bár a versenyen nem lehetnek jelen nézők, állítólag az egyes futamok környéke azért tele lesz rajongókkal, ami ismét egy lehetséges gócpontot jelent a vírus szempontjából. Ezt a helyzetet is kezelni kell majd.

 Amber-Osztrak_F1_2019-dobogo

Érdekesség, hogy hárman azon pályák közül, akik hajlandónak mutatkoztak a szellemverseny rendezésre, már most egy évvel meghosszabbították F1-es szerződésüket. E három pálya: Hungaroring, Monza és Spa. A Magyar Nagydíj így az eredeti 2026-os időponthoz képest 2027-ig biztosan marad a Forma-1-es versenynaptárban. Ez jó hír számunkra, ha már idén távol kell maradnunk a versenytől.

S hogy mégis mire számíthatunk az elkövetkező két hétvégén? Ausztráliában márciusban egy kört sem tettek meg az autók, de az előzetes várakozások ellenére néhány csapat tudott tesztelni az Ausztriában megrendezendő futamok előtt. A gyárak tavasszal sokáig zárva voltak, akkor érdemleges munkát nem tudtak végezni. Később azonban már több csapat is tesztelt a szabályok értelmében két évvel korábbi autókkal, vagy az aktuális autóval maximális 100 km-t menve, filmezés céljából.

A hosszú leállás ellenére fejlesztést a legtöbb csapat visz már az első osztrák futamra is. A Mercedes, a Renault, a Racing Point, a Ferrari, a Red Bull és az AlphaTauri (volt Toro Rosso) is tesztelt az újraindítás előtt. A McLaren nem tudott két évvel ezelőtti autóival tesztelni az eltérő motorok miatt, így két pilótája a Carlin F3-as autóival gurult pályára Silverstone-ban. A fejlesztéseknek az szabott csak korlátot, hogy a világjárvány miatt bizonyos alkatrészek fejlesztését befagyasztották az idei évre.

 

A három fő esélyes csapat továbbra is a címvédő világbajnok Mercedes, a Red Bull és a Ferrari. Ezen trió tagjaiból a Ferrari tűnik egyértelműen a leggyengébbnek ez osztrák pálya tekintetében. Ráadásul nem lehet tudni, hogy milyen hatása lesz a Vettel-Leclerc rivalizálásnak a csapaton belül. Most, hogy nyilvánvaló Sebastian Vettel év végi távozása, várhatóan semmilyen mértékben sem fogja támogatni ifjú monacói csapattársát. Sőt! Bennfentesek szerint akár meg is táltosodhat az utóbbi években vergődő Vettel a Ferrarival töltött utolsó ’csonka’ évében. A Ferrari tisztában van azzal, hogy a februári tesztelések alatt elég gyenge teljesítményt nyújtott. Ezen kíván az olasz gárda segíteni azzal, hogy módosított sebességváltóval és motorral érkezik meg a Red Bull Ringre.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Liberty Media ez elmúlt időszakot arra is felhasználta, hogy egy sor kezdeményezést indítson. Utóbbi alig két héttel az újraindítás előtt kezdte el a ’WeRaceAsOne’ (’EgykéntVersenyzünk’) kampányát, aminek keretén belül szivárványos matricák kerülnek az autókra, ezzel jelképezve azt, hogy olyan nagy problémák mögé áll a Forma-1-et irányító társaság, mint a koronavírus járvány, a fenntarthatóság, a rasszizmus és a sokféleség elfogadása.

A Liberty Media a nyolc európai futam után még legalább hét versenyt szeretne idén megrendezni. Szóba került Mugello neve is, mint a kilencedik európai futam lehetséges helyszíne. Ez a pálya a Ferrari tulajdonában van, s itt ünnepelhetné a patinás versenyistálló az 1000. F1-es futamát. Nyilván nem véletlen, hogy a maranellói istálló saját fioranói tesztpályája helyett Mugellóban készült az idény újraindítására. A végleges naptár a napokban kerül majd nyilvánosságra.

A tervek szerint Európa után Amerika és Ázsia következne, ha a járványügyi helyzet ezt megengedi. Kínába és az idén debütáló Vietnámba mindenképpen szeretné elvinni a Forma-1-et a Liberty Media, s Bahrain és Abu-Dzabi helye is biztosnak tűnik 2020 decemberében. Néhány helyszínen akár két-két futammal.

 

Ami pedig az elkövetkező két hétvége helyszínét illeti, nagyon jó helyen indul újra világbajnokság, hiszen Spielbergben egy ultramodern pályán álmodott meg annak idején a Red Bull tulajdonosa. 1970-ben rendeztek ezen a betoncsíkon először Forma-1-es futamot. Több mint egy évtizednyi kihagyást követően tért vissza 2014-ben a Forma-1 Ausztriába a pálya, és egyben a Red Bull tulajdonosa nyomására. Azóta is nagy sikernek örvend ez a futam az Alpok domborulatai között.

A Red Bull csapata hazai pályájára érkezik meg, ahol szokás szerint nagyok az elvárások a pilótái felé. Nem csoda, hiszen amellett, hogy ez a hazai pálya a csapat számára, az előző két évben Max Verstappené lett az osztrák győztes trófea. A holland minden bizonnyal triplázásra hajt, amire komoly esélye lehet.

Max Verstappen nem csak az első helyért járó pontokat vihette tavaly haza, hanem a leggyorsabb körért járó egy ponttal is gazdagodott. Ki gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül ez a futam a Red Bull számára: A verseny ugyanis nagyon rosszul indult a 21 éves pilóta szemszögéből. Öt helyet esett vissza a rajtnál, s onnan verekedte vissza magát az élbolyba és szerezte meg a Honda-motor első győzelmét. A holland rajongókkal teli lelátók hangosan zengtek a szurkolók örömétől.

Az Osztrák Nagydíj versenynaptárba való visszatérése óta csak Mercedes-pilóta és Max Verstappen állhatott fel itt a dobogó legfelső fokára. S ez várhatóan idén sem lesz másként.

Az osztrák pálya igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat. Kevés kanyar és egy sor egyenes nehezíti a megfelelő autóbeállítást. Rövid a pálya, ahol sokat kell fékezni, s ahol nagy az üzemanyag felhasználás.

Ami az időjárást illeti, a hegyek közelsége miatt szinte bármi elképzelhető, eső, szél, de rekkenő hőség is. Jelenleg az előttünk álló két hétvégére záport és zivatart jósolnak.

 

A verseny és a pálya

 

Ez a versenypálya magasan fekszik, így az alacsony légnyomás másként terheli a motorokat, mint az eddigi versenyeken, s erre jól kell a csapatoknak reagálnia. A hegyes-dombos pályán három nagyon gyors egyenesen és gyors kanyarokon kell keresztülverekednie magát a mezőnynek 71 körön át.

Az Osztrák Nagydíj július 3.-án 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,318 km, a teljes versenytáv 306,452 km. A körrekordot Kimi Raikkönen tartja 2018-ból 1:06.957-es időeredménnyel.

2019-ben Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg az Osztrák Nagydíjat. A holland pilóta ideje 1:22:01.822 volt. A második helyen Charles Leclerc (Ferrari) ért célba, míg a bronzérmes pilóta Valtteri Bottas (Mercedes) lett.

 

 

MÓDOSÍTOTT 2020-AS FORMA-1-ES VERSENYNAPTÁR (ELSŐ FELE)

 

  1. július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg (eredeti időpontban)

július 12.                     Stájer Nagydíj, Spielberg

július 19.                     Magyar Nagydíj, Hungaroring

augusztus 2.                Brit Nagydíj, Silverstone

augusztus 9.                Brit Nagydíj, Silverstone

augusztus 16.              Spanyol Nagydíj, Barcelona

augusztus 30.              Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (eredeti időpontban)

szeptember 6.             Olasz Nagydíj, Monza (eredeti időpontban)

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/