A filmalap nem támogatja Pálfi György moziját

Nem támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap Pálfi György Toldi című filmjének eredetileg megvalósításra szánt tervét, miután az alkotó a film megrendezésének szándékától a filmszakmai döntőbizottság több tagjának tett szóbeli nyilatkozatában elállt – tájékoztatta a filmalap csütörtökön az MTI-t. A producerek, Angelusz Iván és Pusztai Ferenc sajnálattal vette tudomásul a filmalap döntését.

    “A Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága azt a döntést hozta, hogy Pálfi György Toldi című filmjének megvalósítását célzó, hosszú ideje tartó tárgyalássorozatot beszünteti, és az eredetileg megvalósításra szánt tervet a továbbiakban nem támogatja, miután az alkotó a film megrendezésének szándékától a döntőbizottság több tagjának tett szóbeli nyilatkozatában elállt, illetve előzőleg írásban jelezte, hogy amennyiben a döntőbizottság október 15-ig nem hoz határozatot, akkor lezártnak tekinti az együttműködést” – olvasható a közleményben.
    Az összegzés kitér arra, hogy a film tervezett költségvetése 2,5 milliárd forint, “amely a magyarországi és az európai filmgyártási gyakorlatban is szokatlanul magas. Egy ilyen magas költségvetésű projekt finanszírozása mind az adófizető nézőközönség, mind a filmszakma felé jelentős felelősség”.
    A döntőbizottság szerint még nincsenek meg a feltételei annak, hogy egy ilyen magas összegű támogatás mellett olyan filmalkotás szülessen, amely művészi színvonala mellett széles közönséget is képes megszólítani – zárul a filmalap közleménye.
    A filmalap 2013 júniusában jelentette be, hogy a döntőbizottság 900 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Pálfi György rendezésében készülő Toldi filmnek. Az eredeti tervek szerint a filmet 2013 szeptemberétől kezdték volna forgatni magyar nyelven, nemzetközi szereplőgárdával és a legmodernebb technikákkal, a “szuperprodukció” 2014 végén kerülhetett volna a mozikba.
    A forgatás azért nem kezdődhetett el, mert a produkció és a filmalap közötti tárgyalások elhúzódtak. A felek végül nem jutottak megegyezésre, így nem tudták a támogatási szerződést sem megkötni.
    Az MTI-nek a rendezőt egyelőre nem sikerült elérnie.
    “Keserűség, szomorúság és értetlenség” – reagált Pusztai Ferenc a filmalap közleményére az MTI megkeresésére. Mint fogalmazott, valóban Pálfi György tűzte ki az október 15-i döntési határidőt, de a türelmetlensége érthető, hiszen csaknem négy éve foglalkozik a filmmel, a gyártási támogatásra másfél éve vár a produkció. “Tudjuk, hogy nagyprodukció és hatalmas a költségvetés, de egy másfél éves várakoztatásnak megvannak a szakmai, emberi oldalai is” – tette hozzá.
    Angelusz Iván producer elmondta, hogy a Toldi nem valósítható meg a filmalap közreműködése nélkül. “Nem is gondolkoztunk abban, hogy egy ilyen, a magyar nemzeti hőseposzra épülő filmet magyar részvétel nélkül csináljunk meg” – jegyezte meg, bár hozzátette: többször próbálkoztak külföldi partnereket bevonni.
    “Más rendezőben nem gondolkozunk, ezt a filmet Gyuri tudta volna megcsinálni, ráadásul az ő írói részvételével született a forgatókönyv is” – fogalmazott a producer, aki szerint jelentős idő-, energia- és pénzmennyiség fekszik a filmtervben, ezért továbbra is bíznak abban, hogy egyszer mégis leforoghat a Toldi.
    “Egy nagyon szép filmterv volt, fantasztikusan jó film, nagy közönségsiker lett volna belőle. Ezzel a nemzeti alapeposszal adósa a magyar filmművészet a magyar nézőknek” – vélekedett.
    Hozzátette: az előkészületek alatt sosem érezték, hogy nem fog megvalósulni a film, a filmalap kéréseit igyekeztek mindig teljesíteni. Arra a kérdésre, hogy vajon nem Pálfi György október 15-re kitűzött határideje lehetetlenítette-e el végül az együttműködést, Angelusz Iván azt felelte, hogy a filmes szervezet amúgy október 30-ra ígért korábban döntést.

Forrás:MTI