A FICSAK különleges módon ünnepelte az Apák napját

A Fiatal Családosok Klubja köszöntő verssel, egyedi videóval, játékkal és családias hangulatú Apák napi ünnepséggel köszöntötte idén az édesapákat. 

Apa nélkül nem kerek a világ! Nagyszerű alkotások érkeztek be az „Apukámnak készítettem“ című felhívásukra, melyekből egy, a FICSAK felkérésére íródott, köszöntő verssel együtt Apák napi köszöntő videót készítettek. A fődíjat, ami egy családi élménydús hétvége a RoBirtokon, a FICSAK Családi Központban megtartott ünnepségen vehette át a szerencsés nyertes.

Apák_Napja_Ficsak_2

A Fiatal Családosok Klubja apák napi programját az immár hagyományosnak mondható eseményükkel zárta. Ezúttal a FICSAK Családi Központ kertjében “piknikeztek”, ahol ismét egy jó hangulatú, élménydús délelőttöt tölthettek együtt a családok és a meghívott vendégek.

A program kezdetén Beneda Attila, családpolitikáért felelős helyettes államtitkár; Léder László, pszichológus és az Apa Akadémia alapítója társaságában köszöntötte Király Nóra, a FICSAK alapítója a családokat.

Örömmel és büszkén mesélt arról, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően a FICSAK körébe tartozó családok már ugyanolyan izgalommal várják, és ünneplik az apák napját is, mint ahogy az édesanyák ünnepét. Arról is beszélt, hogy az elmúlt három hónap nehéz időszak volt a családok számára, de az apák is kivették részüket a feladatokból.

Beneda Attila elmondta, hogy a kormány azon dolgozik, hogy megteremtse a család és a munka egyensúlyát az édesanyák mellett az édesapák számára is, és ezt szolgálja az utóbbi 9 évben kiépített családtámogatási rendszer, amelynek szinte minden elemét már az édesapák is igénybe tudják venni. Kijelentette, hogy egy férfi életében nemcsak a legizgalmasabb, hanem a legszebb dolog is, ami történhet, hogyha édesapává, majd később nagyapává válik.

Elmondta, a koronavírus-járvány okozta helyzet megmutatta, milyen fontos a család, hogy lényegesek az apai és anyai szerepek, amelyek sok tekintetben “csereszabatosak”. A családon belül egyenlőek vagyunk, de nem egyformák –fogalmazott.

Apának lenni életre szóló hivatás, feladat, öröm és felelősség, aminek megfelelni nem mindig könnyű, de nagyon szép feladat – mondta a helyettes államtitkár.

A rendezvényen Léder László, pszichológus, az Apa Akadémia alapítója azt mondta, szerinte a családok “jól vizsgáztak” az elmúlt hónapokban. Tapasztalata szerint az apák egy problémás helyzetben sokkal nehezebben kérnek segítséget, de arra biztatta őket, hogy merjenek segítséget kérni és azt elfogadni.

Hozzátette, az otthonokba az utóbbi hónapokban jobban “beköltözött” az online világ, és az első számú modern családi probléma az internetfüggőség. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt csak megelőzni lehet, “meggyógyítani” nem, és ebben van felelősségük az apáknak is. Végül azt kérte, hogy: „adjunk bele még több apait“.

A FICSAK apák napi eseménye volt az apákról szóló hét fénypontja, ahová idén is számos lelkes és vidám család érkezett. Volt játék, állatbemutató és sok finomság a RoBirtok élményközpontnak köszönhetően. A sok, színes lufiról már messziről felismerhető volt a FICSAK Családi Központ, ahol mindig szívesen látják a családokat.

Az „Apa nélkül nem kerek a világ!” című apaköszöntő videójuk itt érhető el, melyet már nagyon sokan kedveltek, és megosztottak à https://www.facebook.com/watch/?v=360217501651905

 

Az apák napját június harmadik vasárnapján tartják, vannak olyan nyugati országok, ahol már több mint egy évszázada.

Isten éltessen minden édesapát, nagypapát és dédipapát!

A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) legfontosabb célja, hogy a társadalom és a családok közt a kommunikációs csatorna szerepét betöltse, a társadalom figyelmét a családokra irányítsa, feléjük pedig az őket érintő lehetőségeket kommunikálja. Munkájukkal közösséget teremtenek a fiatal családosoknak, szülőknek, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, problémáikban kölcsönösen segítséget kaphatnak egymástól és szakembereiktől. Hisznek abban, hogy a család és a gyermekek a társadalom legfontosabb építőkövei.