A fiatalok nélkül is népes OB várható

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) kedden jelentős médiaérdeklődés mellett sajtótájékoztatót tartott, melynek témája a jövő héten megrendezésre kerülő 90. Elit Férfi Ökölvívó Bajnokság, melynek Győr városa ad otthont.

 A sajtótájékoztató elején a MÖSZ első embere, Dr. Csötönyi Sándor egy rövid évértékelést tartott, amelynek elején felsorolta a magyar versenyzők által világversenyeken szerzett érmeket, és pontszerző helyeket. „Vegyes helyzetben van az ökölvívás, itthon és külföldön is nagy a forrongás” – fogalmazott az elnök. „Ebben az évben a magyar ökölvívás sokat letett a magyar sport nagy asztalára, hiszen számos érmet hoztak a versenyzők a különböző világversenyekről. Kimondottan sikeres versenyévet zárunk a győri országos bajnoksággal.”

Az AIBA által eszközölt szabályváltozás miatt a december 4-7-ig Győrben megrendezésre kerülő OB-n nem indulhatnak az ifjúsági versenyzők, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a 81 kg-ban címvédő Hámori Ádám (Kőszeg) sem léphet kötelek közé. „Szerintem legalább tíz olyan fiatal van, aki érmes lehetne jövő héten. Nem értünk egyet a szabállyal, de nem kesergünk miatta, elfogadjuk a helyzetet” – tette hozzá Csötönyi, aki ennek ellenére népes OB-ra számít.

Az elnök úr megerősítette, hogy a magyar válogatott – akikhez csatlakoznak a fiatal, feltörekvő versenyzők is – januárban ismét Kubában edzőtáborozik. „Hogy miért Kuba? Egyrészt mert ez a legolcsóbb megoldás, például az oroszoktól nagyságrendekkel drágább ajánlatot kaptunk” – fogalmazott. „A kubai boksz stílusa és küzdőszelleme áll legközelebb a magyar virtushoz.”

Csötönyi kijelentette, hogy a válogatott versenyzőknek kötelező a részvétel a kubai edzőtáborban, valamint a februári Bocskai Emlékversenyen is, különben az érintett ökölvívó automatikusan kizárja magát a legjobbak, illetve a MÖSZ támogatási rendszeréből.

A MÖSZ vezetője az ob-val kapcsolatban megjegyezte, hogy Győr öt-hat éve nagyon komoly erőfeszítéseket tesz a magyar bokszsportért, például a BoxingONE csapatbajnokság életre hívásával és működtetésével, így amikor pályázott, az elnökség egyhangúlag támogatta rendezését. Jelezte, szerinte a Magvassy Mihály Sportcsarnokban az elmúlt évek legszínvonalasabb ob-jára kerül majd sor, melyen Kovács László szövetségi kapitány információi szerint valamennyi felnőtt válogatott elindul.

„Sűrű év volt a 2013-as esztendő, amit hamarosan részlegesen kiértékelünk, és meghatározzuk a további feladatokat” – tette hozzá Dr. Kovács László szövetségi kapitány. „A jövő évben nem rendeznek sem Európa- sem világbajnokságot, de ez nem jelenti azt, hogy nincs feladatunk. A 2014-es esztendő amolyan képzési év lesz, sok tesztversennyel. Most lesz lehetőség új technikák kipróbálására is.”

A sajtótájékoztatón aláírták a jövő év egyik legrangosabb nemzetközi viadalának számító 58. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny rendezésről szóló együttműködési szerződést, melyet Csötönyi Sándor és Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere látott el kézjegyével.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*