A fájdalom, ami repülni tanít

A balatoni sikersorozat után, Hidasi Judit egy veszteségfeldolgozó novelláskötettel tért vissza

Megjelent a Könnyeidből színes tollak, Hidasi Judit tizenhetedik kötete. Hét nő, hét madár, hét veszteség. A szárnyak megrebbennek, a tollak földre hullanak.
Hidasi Judit új novelláskötetének szereplője lehetne bármelyikünk, aki elveszített már valamit, vagy valakit. Szerelmet, szülőt, hazát, munkát.

A Könnyeidből színes tollak című kötet új utakat mutat a veszteséggel való megküzdéshez, mert „… a fájdalom nem ellenség — csak emlékeztet arra, hogy valaha éreztél.” A szerző emberi kapcsolatokon keresztül elemzi a gyász folyamatait és az újrakezdés szépségét.

,,A számmisztikában a hatos szám a harmónia, az egyensúly, a szeretet és a felelősségvállalás szimbóluma. A szépség, a szerelem, valamint a családi kötelékek iránti vágyat jelképezi. Édesanyám halálának hatodik évfordulóján értek meg bennem ennek a kötetnek a szavai. Ezek a történetek hat évig íródtak, fájdalomból, könnyekből, dühből, tehetetlenségből. Mélyre merültem, aztán magasra szálltam. Madár vagyok én is.” – írja a szerző a könyv első lapjain.

Kánya Kinga szociológus és gyászkísérő szakember őszinte szavai a kötetről:

,, A gyász minden veszteség után természetesen zajlik, mégis sokszor nehezen kapcsolódunk, kérünk vagy kapunk vigasztalást. Nehéz a sérülékenységet megosztani, támogatást kérni – és adni úgy, hogy az a másik ember számára valóban segítő legyen. (…) A Hidasi Judit írásaiban szereplő karaktereken keresztül magunk felé is megnyílunk. Bár a feldolgozás során tovább szállunk, a toll pihekönnyedséggel emlékeztet minket arra, hogy a veszteség is az élettörténetünk része. A könyvben szereplő történeteket lapozva az olvasó egy sorstársi közösség részévé válik, amelyben a veszteségfeldolgozás tapasztalata mindenkit összeköt.”

Hálásak lennénk, ha egy megosztással, megjelenéssel segítenék a könyv útját és minél több olvasóhoz eljutna a könyv üzenete, ami fontos segítség lehet azok számára, akik nehezen beszélnek hasonló témákról.

Ezzel együtt szeretnénk meghívni a november 13-án tartandó könyvbemutatóra, ahol Hidasi Judit és Kánya Kinga fognak beszélgetni a könyvről, veszteségekről, gyászról, és a feldolgozás folyamatairól.

Az esemény részleteit itt találhatók: https://fb.me/e/9bjCjwnYK

Hidasi Judit facebook oldala: https://www.facebook.com/Hidasi.Judit.Hivatalos

A szerző könyvei az alábbi linken érhetők el: https://alomgyar.hu/szerzo/hidasi-judit