A Dunafüredi Vízisport Klub lett “A hónap műhelye”

A Graboplast Győri VSE januári sikere után újabb kajak-kenus klub vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított díjat és azzal járó félmillió forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt: a közönségszavazás és a kuratórium egybecsengő döntése alapján a Dunafüredi Vízisport Klub lett “A hónap műhelye”.

Tizenhárom esztendővel ezelőtt kezdődött a százhalombattai egyesület története, amikor is Varga Béla és Zsigmond Zsóka hosszú fővárosi edzősködés után gondolt egy nagyot, és megalapította klubját, a Dunafüredi Vízisport Klubot. A családias hangulatú egyesületben szisztematikus utánpótlás-nevelőmunka folyik, ahol az edzők szinte erőn felül dolgoznak, akik a nehéz körülmények ellenére is minőséggel tudnak kirukkolni. A több mint egy évtizedes munkának az idén megszületett a gyümölcse, Vass Péter két világbajnoki aranyéremmel tért haza a wellandi világbajnokságról, és Koós Normann, valamint Szeiler Máté is érmeket tudott begyűjteni a korosztályos kontinensviadalon.

Az idén nyolcadszor kiírt díjra a korábbiakhoz hasonlóan ismét több száz jelölést adtak le sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium az augusztusi eredmények, teljesítmények alapján a figyelmébe ajánlott szakosztályok közül választotta ki az az öt műhelyt, amely felkerült az Utanpotlassport.hu-n nyilvánosságra hozott szavazólapra. A tizenegy napig tartó voksolást végül a Dunafüred Vízisport Klub nyerte a Honvéd Pesterzsébet Vízilabda Klub műugrószakosztálya és a Hell Miskolc Judo Club, valamint a hazai vizeken remeklő Spartacus Vitorlás Egylet és a KSI öttusázói előtt. Ugyan a közönségszavazás eredménye „csak” huszonöt százalékot nyom a latban a végelszámoláskor, ezúttal a kuratórium döntése egybecsengett az olvasókéval, így a százhalombattai utánpótlásműhely méltán kapta meg az egyre nagyobb rangot jelentő elismerést.

„Óriási segítség ez a díj egy olyan kis klub számára, mint a mienk. És ez a kitüntetés nem kényelmessé tesz bennünket, sokkal inkább ösztönöz, hogy még jobb, még nagyobb sikereket érjünk el a jövőben” – mondta a klub elnöke, Valkusz Pál, aki hangsúlyozta valóban a nulláról kétkezi munkával építették fel a klubot.

Hüttner Csaba ifjúsági kapitány azt a szemléletet emelte ki, amely visszaköszön a dunafüredi versenyzők mentalitásán.

„Emberileg is nagyszerű képzést kapnak a fiatalok, akik segítőkészek, elsőként jelentkeznek a hajókötözésnél, a különböző feladatoknál. Családias környezetben nőnek fel, így az egész csapatnál jól érezhető a mindenki egyért szemlélet – hangsúlyozta az október 1-től az ifjúsági és U23-as válogatott vezetőedzőjeként ténykedő szakember.

„Vezérhajója a kajak-kenu sportág a magyar sportnak. Hosszú évek, évtizedek óta a legkiemelkedőbb nemzetközi eredményeket hozza. Ha ilyen utánpótlás van a sportág mögött, akkor ez az eredményesség még hosszútávon fenntartható lehet. Ti akár már a jövő évi nanjingi ifjúsági olimpián vagy Tokióban odaérhettek a csúcsra. Kívánom, hogy éljétek át azt az élményt, amit egy olimpia adhat” – indította útjára a díjátadón megjelent dunafüredi fiatalokat Fábián László, a MOB sportigazgatója.

Varga Béla a klub edzője elmondta, a félmilliós utalványból egységes felszerelést, edzőtrikót és melegítőket szeretnének vásárolni a 65 versenyzőt foglalkoztató klubnak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*