A DK szerint összeférhetetlenségi törvény mellett Tiborcz nem lenne milliárdos

Mint ismert, Tiborcz István, a miniszterelnök veje olyan közbeszerzési pályázatokon nyert több milliárd forintnyi hazai és európai fejlesztési pénzeket, melyeket volt üzlettársa bírált el. Az ügyben családi kapcsolatai miatt sem fog vizsgálat indulni, hiszen az Orbán-kormány hatalomra kerülvén egyik első dolgaként törölte el a Gyurcsány-kormány által alkalmazott összeférhetetlenségi törvényt.

Tiborcz István a miniszterelnök lányának kezével – ha fele királyságra nem is – legalább mesés vagyonra tett szert. A korrupt kormányban ugyanis mindennapos eset, hogy politikusok és családtagjaik szabadon indulhatnak közbeszerzéseken, komoly összegeket nyerve a hazai és az európai közös kasszákból. Mindez a Gyurcsány-kormány alatt nem fordulhatott volna elő, mert összeférhetetlenségi törvény rendelkezett arról, hogy politikusok és családtagjaik nem indulhatnak ilyen pályázatokon.

A Demokratikus Koalíció azon túl, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordult, további lépéseket tervez. A DK törvényjavaslatot fog tenni annak az összeférhetetlenségi törvénynek a mintájára, mely a Gyurcsány-kormány korrupció elleni harcának zászlóshajója volt és amit az Orbán-kormány első lépésként semmisített meg. A DK kíváncsian várja, hogy a korrupt kormány képviselői milyen indokkal fogják lesöpörni a pályázati pénzek dézsmálását akadályozó, korrupcióellenes törvényjavaslatot.- írta szerkesztőségünkne megküldött közleményében Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.