A csúcs felé tart Dér Heni

Dér Heni az elmúlt időben a kondigépek megszállottja lett. Mintha a rádióhallgatók is megérezték volna a változást, a Class FM slágerlistáján ugyanis hirtelen előretört a remek hangú énekesnő. A Class40 másik nagy meglepetése az egyre népszerűbb New Level Empire, de a botrányhős Miley Cyrus is új dallal került fel a leghallgatottabb rádió listájára.

Dér Heni sikeres tehetségkutatóban és a Sugarloaf énekesnőjeként is bizonyította, az ő hangjával érdemes számolni. Az énekesnő idén A Dalban is részt vett, népszerűsége pedig a Class FM hallgatói között is megkérdőjelezhetetlen. A Class40-en már a hatodik helyet foglalja el az Ég veled, Heni egyik friss slágere. Az énekesnő azonban mostanában nem csak zenéjével került az újságok címlapjára, a magyar sztár ugyanis az elmúlt hónapokban intenzív edzésprogramba kezdett és kockás hasával is az érdeklődés középpontjába került. Ezzel hirdetve, hogy csak ép testben ép lélekkel lehet igazán jó zenét gyártani.

Heni mellett az Eurovíziós Dalfesztiválra igyekezett a New Level Empire is, a banda a döntőbe is bejutott, egyre nagyobb sikereiket pedig a legnépszerűbb rádió listája is jól tükrözi: a Class40-en már a 11. pozíciót foglalja el az együttes The Last One című dala, sőt, Zoláék jövő hétre könnyedén betörhetnek akár az első tízbe is. Az elmúlt hetekben igazi közönségkedvenc magyar formációvá váltak a srácok, akik bízhatnak a rádióhallgatók támogatásában és abban, hogy a 40-es slágerlista legjobb tíz előadója között találják magukat hamarosan.

Miley Cyrus 2013-ban botrányt botrányra halmozott, 2014-ben pedig folytatja már megkezdett sorozatát. Az MTV-n nemrég Madonnával duettezett az öntörvényű énekesnő, most pedig a Class FM legnépszerűbb előadói közé is felküzdötte magát. Miley az ágyban fetrengős Adore You című új felvételével a héten hazánk mérvadó slágerlistájának 31. helyén debütált.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*