A család értékeire hívják fel a figyelmet az idei programok

A család értékeire és fontosságára hívják fel a figyelmet az idén hetedik alkalommal megrendezendő Házasság hete programsorozat szervezői, köztük civil szervezetek és egyházak.

    A február 9-16 között megrendezendő országos rendezvény céljai közé tartozik az is, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek, és ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek.     A Házasság hete központi programjainak idei fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.     A központi programsorozat a sárospataki református templomban kezdődik egy nyitó istentisztelettel február 9-én, melyet az Európa Rádió közvetít.     Február 10-én az V. kerületi Aranytíz Kultúrházban találkozhatnak a fiatalok az idei hét “házaspár-arcával”, Keresztes Ilonával és Mohay Tamással; a beszélgetésen arról lesz szó, “Hogyan keressük és ki lesz az igazi?.     Február 11-én délután a XI. kerületi TIT Stúdióban előadást tart Pálhegyi Ferenc pszichológus és családgondozó “Párválasztás hosszú távra” címmel.     Február 12-én “Arcok álarcok nélkül” címmel a hűségről tartanak pódiumbeszélgetést a Házasság hete idei és korábbi arcai, köztük Mohay Tamás, Keresztes Ilona, Farkas Zsolt, Várnagy Andrea, Süveges Gergő és Rudan Margit az ELTE Egyetem téri épületének aulájában.     Koncerttel egybekötött istentiszteletet a Deák téri evangélikus templomban rendeznek február 14-én, ahol a résztvevők áldást kérhetnek.     Másnap, szombaton fáklyás felvonulást tartanak “a házasságért” a XVII. kerületben; a menet a Fő térről a Vigyázó Sándor Művelődési Házba vonul. Ugyancsak február 15-én mutatják be K&K Carpenter Fogadom című könyvét a VII. kerületi Wesselényi utcai Baptista Közösségi Házban; a rendezvényen előadást tart Tapolyai Emőke pszichológus “Veled megelégszem” címmel.     A központi programokon túl számtalan vidéki településen is rendezvényekkel várják az érdeklődőket, így például Szegeden, Kaposváron, Győrben, Szatmárnémetin, Kübekházán, Inárcson, Monoron, Vácon, Veszprémben, Keszhelyen, Balatonszemesen, Nagymaroson, Ózdon vagy Pécsen.     A rendezvénysorozat részletes programja elérhető a www.hazassaghete.hu oldalon.     Az idei hét szervezői között van a Magyar Evangéliumi Szövetség, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat, a Harmat Kiadói Alapítvány, a Magyar Katolikus Családegyesület, a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálata, a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Missziója, a Magyarországi Baptista Egyház Család Szolgálat, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata valamint a Magyarországi Metodista Egyház Család Szolgálata.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*