A Class FM műsorvezetői a 103.9 Sláger FM-en

November 21-től új reggeli műsorral jelentkezik a 103.9 Sláger FM, “Sláger Reggel” címmel, melyben a két műsorvezető Vágó Piros és Abaházi Csaba lesz.

A 80-as és 90-es évek zenéit játszó rádióadón minden hétköznap reggel 6-tól 10-ig lesznek hallhatók a Class FM korábbi műsorvezetői.

 slager_reggel2

„A reggeli műsor egy rádióban mindig a szakma csúcsa. Soha életemben nem volt még lehetőségem ebben a műfajban kipróbálni magam. Voltam ugyan hétvégi reggeles még a Danubiusban, de hogy ekkora felelősség legyen a vállamon és ekkora lehetőséget kapjak az élettől, hogy reggeli műsort készíthessek, ráadásul Vágó Pirossal, az már tényleg a visszautasíthatatlan ajánlat tipikus esete volt. “- mondta mosolyogva Abaházi Csaba.

 „Egyszerűen szeretnénk jó műsort csinálni. Ami nekem nagyon fontos, hogy nem egyedül ülök majd a stúdióban, mint korábban. Csapat és csapatmunka, én ebben hiszek. Csabival mind a ketten 1999-ben kerültünk a Danubiushoz, tehát azóta folyamatosan egymás mellett dolgoztunk. Csípjük egymást, korábban sokszor voltunk együtt kitelepüléseken műsorvezetők. Így volt már alkalmunk közösen „megfejteni” a világot, kicsit jobban megismerni egymást. Azt gondolom, hogy nagyon jó kollegiális viszony van köztünk.” – mondta Vágó Piros.

„Izgulós típus vagyok, a rutinom ellenére biztos vagyok benne, hogy az első adásnapon lesz bennem izgalom.” – fejezte be a műsorvezető.

„Terveink között szerepelt a napindító műsor átstruktúrálása A választásunk azért esett Pirosra és Csabára, mert a felméréseink azt mutatták, hogy mindketten a legnépszerűbb rádiós műsorvezetők közé tartoznak. Biztos vagyok benne, hogy a vadonatúj Sláger Reggel a hallgatók kedvencévé válik.” – mondta Csikesz Erika a Sláger FM vezérigazgatója, aki megköszönte a korábbi reggeli műsorvezetők Hepi Endre és Hudák Anita munkáját.