A Berliner Zeitung a választójogról, A Focus a Jobbikról

A Berliner Zeitung című baloldali német lap a magyar választójog változásairól közölt elemzést online kiadásában, a Focus című hírmagazin pedig a Jobbikról közölt cikkel hírportálján.

    A Berliner Zeitung Autokraták – Magyarországon manipulálják a választójogot címmel közölt cikket. A szerző, Gabor Kerenyi kiemelte: a jobboldali konzervatív kormány úgy alakította át a választójogi szabályozást, hogy “Orbán Viktor a következő választáson egyáltalán nem tud veszíteni”. Hozzátette: számítások szerint a Fidesz a pártnak “erősen kedvező” új rendszerben nem csupán kétharmados többségre számíthat, hanem akár a képviselői helyek háromnegyedét is megszerezheti a törvényhozásban annak ellenére, hogy 2010 óta másfél millió szavazót elveszített.     Úgy vélte, hogy a választójognak a kormányon lévők érdekét szolgáló “manipulációja 2011 óta Orbán Viktor miniszterelnök csapatának egyik kedvenc foglalatossága”. A bajai választással kapcsolatban egyebek között megjegyezte: a Fidesz követőinek “aktivizmusa” egyértelműen sértette a még érvényben lévő szabályokat, a 2014-es parlamenti választáson viszont már nem lesz tiltott tevékenység lesz a választók utaztatása. http://www.berliner-zeitung.de/politik/autokraten-ungarn-manipuliert-wahlrecht,10808018,24677006.html     A Focus Holokauszttagadók és eurógyűlölők – Az új európai jobboldal címmel közölt összeállítást radikális jobboldali pártokról. A sorozatban “Harc az élősködő cigányok ellen”: a magyarországi Jobbik címmel jelent meg összeállítás a Jobbikról. Ebben azt írták, hogy a párt EU-ellenes, “továbbá uszít a romák, a zsidók, a kommunisták és a homoszexuálisok ellen”.     Hozzátették: “a kormányzó Fidesz is +idegenszívűnek+ kiáltja ki a zsidókat, a romákat és a homoszexuálisokat”. Az Orbán Viktor vezette kormány “korlátozta az igazságszolgáltatás és a sajtó szabadságát, és megfosztotta hatalmától az alkotmánybíróságot” – áll az elemzésben, amely szerint a Fidesz “felkarol” ügyeket, amelyeket a Jobbik képvisel, például “a halálbüntetést, a magyar föld védelmét, vagy +a cigány élősködők elleni harcot+”. http://www.focus.de/politik/ausland/tid-34124/russland-den-russen-und-franzosen-zuerst-europa-zwischen-rechtspopulistisch-und-rechtsextrem-kampf-gegen-zigeunerschmarotzer-ungarns-jobbik_aid_1130174.hml

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*