A bérek felzárkóztatását sürgeti a debreceni filharmonikusok vezetője

A bérek felzárkóztatását sürgette a debreceni Kodály Filharmónia igazgatója a zenekar és a Kodály Kórus csütörtöki évadzáróján.

    Somogyi-Tóth Dániel történelmi jelentőségűnek nevezte a zenészek bérének felzárkóztatását a pedagógusbérekhez, ellenkező esetben megállíthatatlan lesz a zeneművészek elvándorlása.
    Ma nincs versenyképes fizetés a zenekarnál, és egyre inkább “a vonzóbb pedagógusállásokba csábítják a zenészeket” – tette hozzá az igazgató a debreceni Hal közben, rögtönzött koncerttel egybekötött nyilvános évadzárón.
    Az igazgató szerint komoly támogatást kapnak Debrecen önkormányzatától, ötmillió forint volt a szponzori bevételük, a nemzeti kórusoknak korábban megítélt kormányzati támogatás azonban nem érkezett meg az együtteshez, “még úton van”.
    Somogyi-Tóth Dániel utalt arra, hogy a Kodály Filharmonikusok ebben az évadban ünnepelték 90. évfordulójukat. Az október elsején, a zene világnapján adott jubileumi koncerten a zenekart több olyan karmester is vezényelte, akik az elmúlt évtizedekben irányították a filharmonikusok munkáját. A Kodály Kórus februárban a világhírű Ennio Morricone dirigálta Európa hat nagyvárosában, ahol az énekesek mintegy 80 ezer néző előtt arattak hatalmas sikert. Decemberben a két együttes Budapesten José Carrerasszal adott koncertet.
    Míg a kórus az európai városokat hódította meg, a zenekar Ázsiát: Kínában turnéztak nagy sikerrel a Kodály Filharmonikusok ebben az évadban, a távol-keleti ország legrangosabb koncerttermeiben, köztük a világhírű pekingi NCPA hangversenytermében léptek fel reprezentatív magyar programmal – sorolta az igazgató, hozzátéve: a számok tükrében is jól teljesítettek az együttesek, a zenekar koncertjeit 65 százalékkal több fizető néző látta, mint az előző évadban, a kórus pedig három és félszeresére növelte a nézőszámot, főleg a külső felkéréseknek köszönhetően.
    A vendégszereplésekkel tarkított évadban “a hazai figyelem” sem csökkent, a bérletet váltók száma csaknem 10 százalékkal nőtt, és több teltházas koncertnek volt tanúja a debreceni Bartók-terem is. Ilyenek voltak például a Bécsi klasszikusok kamarazenekari sorozatának koncertjei. A klasszikusok évadának műsorában a kamarazenekari sorozat Mozart, Beethoven, Schubert és Haydn műveit mutatta be. A nagyzenekari koncerteken olyan emblematikus zeneművek szólaltak meg, mint például Mahler I., Mendelssohn V. (“Reformáció”), Dvorák IX. (“Új világ”) vagy Beethoven V. (“Sors”) szimfóniája, Debussy, Ravel, Kodály vagy Brahms remekművei – ismertette Somogyi-Tóth Dániel.
    A Kodály Kórus a reformációhoz kötődő kompozíciókkal tisztelgett a Heidelbergi káté megszületésének 450. évfordulója és két művének előadásával a 80 éves, debreceni születésű zeneszerző, Kocsár Miklós életműve előtt – fűzte hozzá, megemlítve, hogy a Csokonai Nemzeti Színház rezidens zenekaraként a Kodály Filharmonikusok Debrecen színházi életének is egyik legfőbb pillére.
    Somogyi-Tóth Dániel elmondta: 2014/2015-ben tematikus évaddal készül a Kodály Filharmónia két együttese. A világ zenéje a zene világában sorozatban sok-sok tájra eljuthatnak a szép muzsika kedvelői. Többek között német, olasz, magyar, orosz, skandináv, francia tájakon barangolhatnak majd a koncertlátogatók, ezek mellett lesz zenés megemlékezés az ’56-os forradalomról, az évad végén pedig “operacsemegék” is lesznek, Medveczky Ádám vezényletével.
    Somogyi Béla (Fidesz), Debrecen kulturális alpolgármestere az évadzárón arról beszélt, hogy a város büszke lehet kulturális értékeire, amelyek jelentősen hozzájárultak az elmúlt években a gazdasági sikerekhez.
    Megemlékezett azokról, akik 153 éve úgy döntöttek, hogy intézményesített zeneoktatásra van szükség Debrecenben. Ennek köszönhetően van ma filharmonikus zenekara, Kodály Kórusa, színházi operatagozata, Bartók kórusversenye a városnak – fűzte hozzá.

Forrás:MTI