A 2014-es büdzséről folytatódik ma a vita

Kilenc órás időkerettel folytatja a jövő évi költségvetés általános vitáját ma az Országgyűlés.

    A Ház ülése reggel 8 órakor kezdődik, napirend előtti felszólalások nem hangzanak el, a képviselők kizárólag a 2014-es büdzséről mondhatják el véleményüket.     A parlament csütörtökön tizenkét órán keresztül tárgyalta a következő költségvetést. Elsőként Varga Mihály kapott szót, aki szerint a 2014-es költségvetés az emberek mindennapi életét megkönnyítő költségvetés, amelynek tervezéskor a kormány fő szempontja a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése volt.     Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke azt mondta, a kormány törvényjavaslata megfelel az alaptörvénynek és a stabilitási törvénynek, az államadósság-szabálynak, valamint az államháztartásról szóló jogszabályok előírásainak, a jogszabályoknak megfelelően rendelkezik a tartalékokról is     Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint a növekedés lehetséges felső határán mozgó gazdasági teljesítményekre épített, 2014. évi költségvetési javaslat feszített, gazdasági fordulatra épített, erősen kitett a nemzetközi gazdaságban bekövetkező, nem várt eseményeknek.     Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a rezsicsökkentés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét vezérszónoki felszólalásában, és hangsúlyozta, a rezsicsökkentés a következő évben fejti ki teljes hatását, hiszen a 2012. decemberi árakhoz képest 20 százalékkal kevesebbet kell majd fizetni a gázért, az áramért és a távhőért.     Józsa István, az MSZP vezérszónoka szerint megalapozatlan a jövő évi költségvetési javaslat, nem szolgálja a kiszámíthatóságot, a növekedést, és továbbra is a gazdagoknak kedvez. Hozzátette: a kormány növekedési várakozása tavaly sem teljesült, idén és jövőre sem fog.     Volner János, a Jobbik álláspontját képviselve kiemelte: a kormány véleményével ellentétben nem teljesít jobban a magyar gazdaság: az alapvetően túladóztatott és kivéreztetett állapotban van, az ország versenyképessége pedig jelentősen romlott az elmúlt időszakban.     A költségvetés általános vitájának időkerete 30 óra, ennek felét a kormányoldal, felét az ellenzék felszólalásai tölthetik ki. A Fidesznek összesen több mint 10, a KDNP-nek csaknem 5 óra jut a csütörtökön kezdődött, ma és jövő kedden folytatódó, majd október 30-án lezáruló tárgyalás során. Az MSZP képviselőinek majdnem öt és fél órájuk, a jobbikosoknak 305, az LMP politikusainak 175, a függetleneknek összesen 97 percük lesz felszólalni.     A kormány költségvetési javaslata 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol. A kabinet várakozása szerint a fogyasztás 1,9 százalékkal, a reálkereset 2 százalékkal nőhet jövőre, míg az államadósság a GDP 76,9 százalékra csökken az idén év végén várható 77,4 százalékról.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*