Lázár János kész a bíróság előtt is vállalni a felelősséget szavaiért

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár akár a bíróság előtt is vállalja a felelősséget szavaiért.

    “Hiszek az igazamban, és ezért mindig, minden szavamért vállalom a felelősséget. Nyugodtan állok bármilyen bíróság elé” – közölte az MTI érdeklődésére az államtitkár kedden annak kapcsán, hogy Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója büntető feljelentést tesz és polgári pert indít ellene egy sajtótájékoztatóján tett kijelentése miatt.     Lázár János hozzátette: szükség eseten az Országgyűlésben tájékoztatja képviselőtársait a mentelmi jogával kapcsolatos döntéséről.     “Csányi Sándornak jó egészséget kívánok” – zárta szavait a fideszes politikus.     Lázár János hétfőn a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjeként tartott sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: “nincs más választásom, mint tudomásul venni Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának a sajtóban tett, rám nézve  lesajnáló, lenéző megjegyzését, hiszen mégiscsak ő az ország első számú uzsorása”.     Hozzátette: Csányi Sándor bárhogy is “páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival”, természetesen “meghunyászkodom, és tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet”.     Aki ilyen fontos ember az országban, annak a véleményét is kénytelen vagyok tudomásul venni – jegyezte meg az államtitkár.     Ezt megelőzően Csányi Sándor egy július 24-ei sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy érez-e politikai támadást ellene vagy a bankja ellen, azt válaszolta: nem érzi a politikai támadást a kormány részéről, úgy ítélte meg, nem történt olyan specifikus lépés, amely az OTP Bankot jobban sújtotta volna, mint a többi bankot.     “Néha 1-2 ember tesz ugyan megjegyzéseket, de ez sosem izgatott nagyon” – jegyezte meg, majd konkrétan Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt megemlítve, azt mondta, “Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól intézte a trafikügyet”.

Forrás: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*