Csomós Mixi: Kifizetődőnek bizonyult az új mentalitásunk

Csomós Mixi és Nagy Attila a kurtán-furcsán alakult tavalyi szezonja után, az Eger Rallye-n bebizonyította, hogy nem a hangyák hordták össze nekik a Rallye2-ben szerzett bajnoki címüket, és az elmúlt évben csak véletlenül futottak vakvágányra. Az évnyitón kiderült, hogy némi odafigyeléssel, valamint türelemmel a Peugeot kupában is szenzációs eredményt tud elérni az East Motorsport tehetséges versenyzőpárosa. Egerben, három kategóriában is aranyérmet szereztek Mixiék, ami nem csak az önbizalmukra gyakorolt jótékony hatást, hanem a csapatukat is módfelett boldoggá tették a srácok. Az évadnyitó verseny élményeiről, és sikereiről, Csomós Mixi számolt be nekünk.

csomos_eger_2019_0067

2018 után bőven volt miről beszélgetni a télen. Hogyan készültetek fel az Eger Rallye-ra?

A tavalyi évünket inkább tanulságosnak, mintsem sikeresnek nevezném, ezért Egerben mindenképpen szerettünk volna feltámadni, és bebizonyítani, hogy az élvonalban is komolyan kell számolni velünk. Ennek érdekében új autót vásároltunk, és nagyon sokat készültünk a szezonra, valamint magára az Eger Rallye-ra is. Fizikálisan és szellemileg egyaránt. Teljesen más koncepcióval álltunk oda az évadnyitó verseny rajtjába, mint ahogy azt 2018-ban sokszor, helytelenül megtettük. Ezúttal nem akartunk minden gyorsasági szakaszt megnyerni, nem harcoltunk életre-halálra, nem pörögtünk százezerrel, hanem megpróbáltunk egy teljes hétvégét felépíteni, logikusan, taktikusan, beosztásra törekedve, az elejétől, egészen a legvégig.

csomos_eger_2019_0004

Sikerült végigvinni ezt az elméletet, és lám-lám célravezető volt a taktika, amit maradéktalanul betartottál. Jobban aligha szerepelhettetek volna az évadnyitó futamon. Milyen volt belülről?

Utólag egyértelműen kijelenthető, hogy kifizetődőbb volt higgadtabban elindulni a szakaszokon, mint a tavalyi, mindenkit, mindenhol legyőzünk felfogásunk. Az autónk gyakorlatilag hiba nélkül teljesítette a versenytávot, mi nem romboltuk össze kocsit, amit így elég lesz csak átnézni, jól lemosni, és már indulhatunk is vele a Miskolc Rallye-ra, nem kell ezúttal rákölteni egy kisebb vagyont. Emellett azért is megérte átgondolni a dolgainkat, mert Egerben nagyon sok pontot szereztünk, egyből az élre álltunk a bajnokságban, sikerült némi előnyre szert tennünk a kategóriatársakkal szemben, ami a lelkünknek is jót tesz. Az Eger Rallye szokásához hűen elég komoly megmérettetés volt, mert az év elején különösen sokan állnak rajthoz a teljes Rallye1 mezőnyében, de a kategóriánkban, illetve a Peugeot kupában is. A Peugeot kupa 2018-hoz képest mérhetetlenül megerősödött, tehetséges versenyzők és vadonatúj 208 R2-k érkeztek a csapatba. Az egri pályák alapvetően tetszettek nekünk, voltak köztük jobb minőségűek, de volt, ami rosszabb volt, ám azt gondolom, hogy egy jó hangulatú, és nem mellesleg eredményes hétvégén vagyunk túl. Az összkép mindenképpen pozitív, megérte átgondolni a dolgainkat. Ennek az eredménye, hogy a 2WD kupában, a Peugeot kupában és a 6-os kategóriában is az első helyen zártuk az egri futamot. Amit lehetett, azt mind megnyertünk. Egyetlen dolog rondított bele picit a bizonyítványunkba, mégpedig az, hogy a második nap végén nem tudtunk maximális pontot szerezni. Egyetlen pontot eladtunk, így 19 helyett „csak” 18 pont szerepel jelenleg a nevünk mellett. De ez legyen a legnagyobb problémánk! Ennyivel minden versenyünk végén kiegyezünk. A célban maximális volt a boldogságunk, nem lehettünk elégedetlenek, hiszen fejenként három gyönyörű serleggel a kezünkben, ünnepelhettünk a Dobó téren. Sokat segített ebben nekünk a csapatunk, az East Motorsport, nagyon hálásak vagyunk nekik.

Borsodi legény vagy, közeledik a Miskolc Rallye, de mégsem ez lesz a te hazai versenyed. Készültök?

Ahogy említettem, igen. Csak félig-meddig hazai futam számomra a Miskolc Rallye, ugyanis én sárospataki vagyok, a Nyíregyháza Rallye, zempléni szakaszai jóval közelebb helyezkednek el az otthonomhoz. Ettől függetlenül a Miskolc Rallye összes tervezet gyorsasági szakaszán autóztam már, mindegyiket kedvelem. Az autónkkal sok gond nincs, gyakorlatilag már két héttel a verseny előtt készen áll a bevetésre. Fejben szerintem mi is készen vagyunk, a fizikális felkészülést pedig folyamatosan végezzük. A Miskolc Rallye-n szerintem nagyobb különbségek lesznek, nagyobb különbségeknek kell lennie köztünk és az ellenfeleink közt, mint amennyi az Eger Rallye-n volt. Mályinka egy igazi világbajnokságra való pálya, bármelyik VB futamon megállná a helyét. Ha választani kellene az útvonallapon szereplő pályák közül, akkor én azt mondom, hogy a mályinkai gyorsasági szakaszt várom a leginkább, a Miskolc Rallye pályái közül. A terveink hasonlóak, mint Egerben, a mentalitásunk ugyanolyan lesz. Reméljük, hogy ez a taktika Borsodban is beválik és sikerül ismét rengeteg serleggel hazatérnünk a Mátra után, a Bükk ikonikus pályáiról is.

Köszönjük együttműködő partnereinknek!

 

Rallye2.hu – Salánki Gábor