Erzsébet-karácsony az Operaházban

A diótörőt tekinthették meg az Operaházban pénteken az első Erzsébet-karácsony résztvevői, az Erzsébet Táborokban megfordult gyerekek közül ezerkétszáz, az ország különböző járásaiból érkezett, 8-14 év közötti iskolás.

 Az Erzsébet-tábor résztvevői nézik a Diótörő című darabot az Erzsébet-tábor karácsonyi ünnepségén az Operaházban 2016. december 9-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az Erzsébet-tábor résztvevői nézik a Diótörő című darabot az Erzsébet-tábor karácsonyi ünnepségén az Operaházban 2016. december 9-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

    Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az Operaházban ülők 92 ezer gyereket képviselnek, ennyien fordultak meg ugyanis idén Erzsébet-táborban, az elmúlt három évben pedig összesen 400 ezer gyerek.
    A miniszter kiemelte: pénteken az ország minden részéből – többek között a Békési, Hegyháti, Kaposvári, Sellyei, Vasvári, Szécsényi, Szigetvári, Orosházi, Sárbogárdi, Bicskei, Hevesi, Jászapáti, Ibrányi és Siklósi járásokból – érkeztek gyerekek az Operaházba.
    Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatójának elmondása szerint a Diótörő pénteki előadását megtekintő gyerekek többsége először jár az Operaházban.
    A főigazgató felhívta a gyerekek figyelmét: az Operaház a csodák világa, majd arra kérte őket, élményeikről számoljanak be barátaiknak is.
    Az előadás kezdete előtt Balog Zoltán átadta az Én Erzsébet-táborom című kreatív pályázat nyerteseinek díjait is.
    A szervezők tájékoztatása szerint a hagyományteremtő szándékkal meghirdetett Erzsébet-karácsony programjai december 15-én a Fővárosi Nagycirkuszban folytatódnak, ahová további 1200 fejlesztendő, illetve komplex programokkal fejlesztendő járásokból érkező gyereket várnak.
    Idén 4,4 milliárd forint költségvetési támogatással valósulnak meg az Erzsébet-táborok programjai, míg jövőre 5,2 milliárdot fordít a gyerekek táboroztatására és egyéb programok lebonyolítására a kormány.

Forrás:MTI