Új vezérigazgató az MVM Partner élén

Major György az MVM Partner Zrt. új vezérigazgatója. A korábbi értékesítési üzletágvezető célja, hogy a társaság megtartsa vezető szerepét a villamosenergia-kereskedelmi piacon, és erősítse szerepvállalását a földgáz-kereskedelem területén is.

Major György villamosmérnök, közgazdász az elmúlt 7 évben az MVM Partnernél dolgozott különböző vezető beosztásokban. Ezt megelőzően a Magyar Posta Zrt. értékesítési ágazatának igazgatói pozícióját töltötte be, korábban az ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kft. ügyvezető igazgatói feladatkörét látta el, illetve az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoportnál ügyfélszolgálati főosztályvezető volt.

Az új vezérigazgató április 1-jétől tölti be posztját. Elsődleges célja, hogy megerősítse az MVM Partner vezető szerepét a villamosenergia-kereskedelem terén, valamint stabil portfoliót építsen ki a társaság a földgázpiacon a nagy- és közepes vállalatok körében. „A hatékonyság további javítása mellett fontos, hogy megfizethető áron, fenntartható módon, és a legmagasabb színvonalon tudjunk villamos energiát és földgázt biztosítani a fogyasztóknak” – hangsúlyozta Major György.

Bally Attila, a társaság eddigi vezérigazgatója a továbbiakban is ellátja az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi feladatait. Vezetése alatt az MVM Partner ügyfélszáma több tízezerre, az értékesítés nettó árbevétele 416 Mrd Ft-ról 477 Mrd Ft-ra növekedett, a kisfogyasztói szegmensben értékesített villamosenergia-mennyisége pedig meg négy és félszereződött. A társaság megkerülhetetlen szereplővé vált a hazai energetikai piacon.

 

Háttérinformáció:

Az MVM Partner Zrt. mára – mint Magyarország egyik legnagyobb energiakereskedője – a hazai energiapiac meghatározó szereplőjévé vált. Az MVM Partner Zrt. részt vesz a magyarországi kis- és középvállalkozások villamos energiával és földgázzal történő ellátásában, valamint a Magyarországgal határos regionális villamosenergia-kereskedelemben is. Fogyasztói portfóliója 2010-től önkormányzati intézményekkel és közvilágítási fogyasztókkal bővült. A társaság az energiakereskedelmen és értékesítésen túl segítséget nyújt a villamosenergia-felhasználás optimalizálásában is.